Lewis már hétszer bizonyította, hogy világbajnok alapanyag

Lewis már hétszer bizonyította, hogy világbajnok alapanyag

Legutóbb 2011-ben fordult elő a Mercedesszel, hogy futamgyőzelem nélkül zárt egy teljes Formula-1-es szezont. Ráadásul Lewis Hamiltonnak ez már zsinórban a második ilyen idénye, miközben korábban F1-es karrierje során minden évadban nyert legalább egy versenyt.

James Allison, a Mercedes F1-es technikai igazgatója ugyanakkor meg van győződve róla, hogy a 38 éves pilóta még mindig képes győzni, s ugyanezt mondta el fiatal csapattársáról, George Russellről is, amikor a Sky Sports F1 év végi adásában arról kérdezték a szakembert, hogy a két pilótájuk közül szerinte valaki képes lenne-e legyőzni az idei szezont a Red Bull volánjánál valósággal letaroló Max Verstappent:

f1-hamilton-mercedes-1_1

„Szükségük van arra, hogy ellássuk őket a megfelelő eszközökkel, de mindkettő. Lewis hét alkalommal bizonyította már, hogy világbajnok alapanyag, és idén is ő szerezte a legtöbb pontot a nem Red Bull-os versenyzők közül.”

„Ami pedig George-ot illeti: oké, elkövetett egy vagy két hibát a szezon során, de ezzel egyidejűleg rendkívül erős teljesítményeket láthattunk tőle néhány futamon idén, és úgy gondolom, elég jó tanulási tapasztalat volt számára a második nálunk töltött idénye. Biztos vagyok benne, hogy a megfelelő eszközökkel mindketten világbajnokok tudnának lenni, ha elég keményen és jól küzdenek.”

A Mercedes a 2022-es küszködés után ugyan bizakodott abban, hogy rátalálnak a megfelelő útra, de hamar rájöttek, hogy nem tudtak jelentősen előrelépni, s bár javultak a monacói átfogó fejlesztési csomag révén – amelynek köszönhetően eltűnt a zéró oldaldobozos koncepciójuk is –, az áttörés elmaradt. Allison szerint azonban az év végi konstruktőri második hely így is elégedettséggel tölti el a csapatot, mivel az volt az elérhető maximum 2023-ban:

f1-hamilton-mercedes-2_1

„Már az év legelejétől, a téli teszttől és az első versenytől kezdve eléggé világos volt, hogy meg sem tudtuk közelíteni azt, amit reméltünk az autótól. Senki sem élvezte ezt. A feladat az, hogy megpróbáljuk megemészteni azt, hogy hol állunk ahelyett, hogy azon gondolkoznánk, mit reméltünk.”

„A szezonunk története arról szólt, hogy volt egy csapat, amely megpróbálta a lehető legjobbat kihozni abból, amivel elkezdtük az idényt, és hogy őszinte legyek, a legjobb, amit onnan elérhettünk, az volt, hogy a második helyen végzünk. Óriási elégtételt jelent mindannyiunk számára, hogy ez sikerült. Ez volt a célunk, és menet közben reméltük, hogy minden szükségeset megtanultunk, ami ahhoz kell, hogy egy sokkal lenyűgözőbb világbajnoki hadjáratot indíthassunk 2024-ben.”

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló album és falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel megvásárolhatóak!

formula.hu