Világ: Február közepéig minden meccs zárt kapus lesz a görög futballbajnokságban

Világ: Február közepéig minden meccs zárt kapus lesz a görög futballbajnokságban

A huliganizmus az utóbbi időben új szinteket öltött Görögországban. A kormány azután lépett, hogy egy rendőr súlyosan megsérült.

Odáig fajultak a szurkolói rendbontások, hogy február 12-ig zárt kapuk mögött folytatódik a görög labdarúgó-bajnokság – írja a BBC. A görög kormány azután lépett, hogy a múlt héten az Olympiakosz és a Panathinaikosz közötti röplabda-mérkőzésen történt erőszakos összecsapásokban súlyosan megsérült egy rendőr. Mindkét csapat az azonos nevű futballcsapatok tulajdonában van.

„A szurkolóknak álcázott bűnözők évek óta súlyos bűncselekményeket követnek el, súlyosan megsebesítve és megölve embereket” – mondta Pavlos Marinakis kormányszóvivő. Hozzátette: „Sem a sportolók, sem a szurkolók nem szenvedhetnek a bűnbandák gyilkos magatartásától”.

A huliganizmus az elmúlt években beárnyékolta a görög labdarúgást, tavaly a kormány egy újabb halálos kimenetelű késelés után hat hónapról öt évre emelte a szurkolói erőszakos bűncselekményekért kiszabható maximális büntetést.

Idén augusztusban ismét halálra késeltek egy görög szurkolót, miután a két tábor közötti erőszakos összecsapások miatt félbe kellett szakítani az AEK Athén és a Dinamo Zagreb közötti Bajnokok Ligája-selejtezőt. Októberben pedig az Olympiakosz és a Panathinaikosz közötti meccset kellett lefújni, miután egy játékost eltalált egy tűzijáték.

Az intézkedés miatt az Olimpiakosz üres stadionban játszik majd a vajdasági Topolya SC ellen az az Európa-ligában, és a Panathinaikosz-Makkabi Haifa meccs is zárt kapus lesz.

Nyitóképünk illusztráció.

HVG