Túl agresszív volt a fejlesztésekkel az Aston Martin?

Túl agresszív volt a fejlesztésekkel az Aston Martin?

A 2023-as Formula-1-es idény első szakaszának meglepetését egyértelműen az Aston Martin szolgáltatta, amely azok után, hogy az előző esztendőt még a sereghajtók között kezdte és csak a hajrára kapaszkodott előre a középmezőny sűrűjébe és végzett a hetedik helyen, az esetek többségében a Red Bull első számú üldözőjének tűnt, Fernando Alonso révén pedig futószalagon szállította a dobogós pozíciókat.

f1-aston-martin-2023-1_1

Aztán ahogy haladt előre a szezon, úgy veszített ritmust az Aston, amely végül – Lance Stroll Alonsóhoz képest jóval szerényebb produkciójának is betudhatóan – csupán az ötödik helyet kaparintotta meg a konstruktőri világbajnoki összetettben, miután a Mercedes és a Ferrari mellett még az évad második felében feltámadó McLaren is lehajrázta őket.

A csapatvezetés már menet közben is elismerte, hogy a fejlesztési versenyben maradtak alul a riválisokhoz képest, s ezt most újfent elismételte Mike Krack csapatfőnök a RacingNews365.com hasábjain:

„Két-három futam egy teljesen másik ligában versenyeztünk olyan csapatokkal, akik sokkal inkább hozzászoktak már a fejlesztési versenyhez. Az élen sokkal durvább a fejlesztési verseny, szóval tudtuk, hogy ez egy kemény harc lesz. Valószínűleg egyszerűbb fejleszteni, amikor a középmezőnyben szerepelsz, mint amikor az élbolyban.”

f1-aston-martin-2023-2

Az Aston Martin teljesítményért felelős igazgatója, Tom McCullough emellett arra is rámutatott, hogy a történtek fényében nem feltétlenül volt okos döntés az sem a részükről, hogy a szezon finisében hozott fejlesztéseket az USA Nagydíjon, egy sprinthétvégén vetették be élesben, ahol az egyetlen szabadedzésen műszaki gondjaik adódtak, így végül hozzá kellett nyúlniuk a beállításokhoz a futamot megelőzően:

„Tudtuk, hogy kicsit agresszív Austinba elvinni a tesztelendő alkatrészek egy részét, hiszen sprinthétvégéről volt szó, ahol aztán sajnos problémáink adódtak a fékhőmérsékletekkel, így nem tudtuk kihozni a maximumot az egyetlen edzésből. Emiatt hátrányba kerültünk és egy teljesen más karakterisztikájú autót kellett megértenünk, ezért jutottunk végül oda, hogy a mezőny végéről indultunk és végrehajtottunk néhány változtatást.”

„Kissé agresszív volt-e, hogy azokat a fejlesztéseket egy sprinteseményre vittük el? Nagyon sokat beszéltünk erről, és ha egy tiszta szabadedzést tudtuk volna teljesíteni, akkor szerintem mondhattuk volna, hogy ez volt a legjobb döntésünk valaha – de nem tudtunk.”

Megjelent a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló album és falinaptárunk, amelyek webshopunkban most nagy kedvezménnyel megvásárolhatóak!

formula.hu