Labdarúgó NB I: Drámai fordulat és fehérvári siker Mezőkövesden

Labdarúgó NB I: Drámai fordulat és fehérvári siker Mezőkövesden

MH/MTI
2023. december 10. vasárnap. 20:10
Frissítve: 2023. december 10. 20:17

A fehérváriak veretlenségi sorozata így már hat találkozót számlál, míg a kövesdiek három bajnoki összecsapás óta nyeretlenek.

A mérkőzés első negyedórájában valamivel a hazaiak voltak jobbak, mindkét együttesnél gyakoriak voltak azonban a pontatlan passzok és átadások, ráadásul számos kisebb szabálytalanság miatt akadozott a játék. Összességében kiegyenlített volt a küzdelem a szünetig, de gól egyik oldalon sem esett, pedig a félidő utolsó percében mindkét csapat előtt adódott nagy lehetőség.

Fordulás után többet birtokolta a labdát és támadásban is veszélyesebb volt a hazai alakulat, míg a fehérváriaknál cserékkel próbált frissíteni a csapaton a szakmai stáb. A vendégeknek aztán a hajrához közeledve egyre inkább a védekezésre kellett koncentrálniuk, a Mezőkövesd ugyanis nyomást helyezett a riválisra, amelyet egyszer a keresztléc, egyszer pedig Tóth Balázs szép védése mentett meg a góltól.

A drámai fordulat azonban a hosszabbításban jött: egy veszélytelennek tűnő fehérvári támadás végén Pillár könyökkel ütötte szögletre a labdát, a játékvezető pedig videóbírós ellenőrzés után tizenegyest ítélt. A büntetőt Kodro magabiztosan értékesítette, két perccel később pedig egy ellentámadás végén Christensen megadta a kegyelemdöfést az egyenlítésért tíz játékossal támadó kövesdieknek.

OTP Bank Liga, 16. forduló:
Mezőkövesd Zsóry FC-Fehérvár FC 0-2 (0-0)

Mezőkövesd, 1527 néző, v.: Vad II.
gólszerzők: Kodro (95., 11-esből), Christensen (97.)
sárga lap: Gomis (76.), illetve Serafimov (9.)

Mezőkövesd Zsóry FC:
Piscitelli – Kállai, Pillár, Beriasvili, Vajda – Cseke, Gomis (Brtan, 80.) – Molnár, Da. Babunski, Cseri (Ugrai, 78.) – Drazic

Fehérvár FC:
Tóth B. – Csongvai, Serafimov, Gergényi – Bese, Pető (Christensen, 50.), Flores, Katona M. (Rúben Pinto, 78.), Schön – Kodro, Szabó L. (Karamoko, 59.; Kastrati, 78.)

Írta a Magyar Hírlap