Nyolc év börtönre ítélte a bíróság Deutsch Tamás apósának gyilkosát

Nyolc év börtönre ítélte a bíróság Deutsch Tamás apósának gyilkosát

MH/MTI
2023. december 5. kedd. 20:00

A közlemény szerint a törvényszék a férfit mellékbüntetésként nyolc évre eltiltotta a közügyektől, és rendelkezett arról is, hogy a vádlott feltételes szabadságra sem bocsátható. A férfi 2020 májusától lakott a sértett által üzemeltett vendégház egyik lakásában, ám kettejük között már a beköltözéstől kezdve elszámolási vita volt, a vádlott pedig 2021 júniusától nem fizette a lakás használati díját.

A sértett július és november között legalább hat alkalommal felszólította őt arra, hogy szállítsa el onnan a személyes tárgyait, mert megszűnt a lakáshasználati joga. Mindezt a vádlott figyelmen kívül hagyta, birtokvédelmi eljárást kezdeményezett a sértettel szemben, és a felek kölcsönösen rendőrségi feljelentést is tettek egymás ellen. További konfliktushoz, és rendőri intézkedésekhez vezetett, amikor a sértett a lakásban kezdődő felújítási munkák miatt a vádlott hátrahagyott tárgyait egy zárható konténerben helyezte el.

A vádlott 2021 decemberében egy vadászkéssel felfeszítette a ház majd a lakás bejárati ajtaját, amelyet észlelve a sértett bejelentést tett a rendőrségen, és maga is az ingatlanhoz ment. Itt tettlegességig fajuló szóváltás alakult ki köztük, melynek során a vádlott a vadászkéssel egy-egy alkalommal a hasán, a bal vállán és a bal kéz fején megszúrta a kezeivel védekezni próbáló sértettet, aki a hasát ért szúrás miatt a helyszínen életét vesztette.

A bíróság a férfit bűnösnek mondta ki emberölés miatt, de az ítélet ellen az ügyész súlyosítás érdekében, míg a vádlott és védője elsősorban téves jogi minősítés, másodsorban pedig enyhítés miatt jelentett be fellebbezést. A vádlott bűnügyi felügyeletének fenntartását a felek tudomásul vették, az eljárás a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.

Írta a Magyar Hírlap