Az UNICEF szerint kivitelezhetetlenek az Izrael által Gázában kialakított biztonságos övezetek

Az UNICEF szerint kivitelezhetetlenek az Izrael által Gázában kialakított biztonságos övezetek

MH/MTI
2023. december 5. kedd. 22:04

James Elder, az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szóvivője, aki nemrég több napot töltött a palesztin területen azt mondta: „Ezek az övezetek nem lehetnek sem biztonságosak, sem humanitárius jellegűek, ha egyoldalúan jelölik ki őket.”

A tisztviselő az egyiptomi fővárosból, Kairóból videokapcsolaton keresztül beszélt, és hozzátette, hogy ezek az övezetek „nem tudományosak, nem észszerűek, megvalósításuk nem lehetséges”. „Azt hiszem, a hatóságok tisztában vannak ezzel. Szerintem ez szívtelen és a gázai gyerekek és nők iránti növekvő közönyről tanúskodik” – magyarázta. A helyzetet szívszorítónak és nyugtalanítónak nevezte.

A szóvivő úgy vélekedett, akkor lehet szó biztonságos övezetekről, ha a lakosság számára biztosítani lehet az élelmiszerhez, vízhez, gyógyszerekhez és menedékhez való hozzáférést. Hozzátette, amit a gázai látogatása során látott, az messze nem volt biztonságos övezet. Külön kiemelte az illemhelyek és a higiénia hiányát, mondván, hogy ezeken a helyeken különösen nagy a veszélye a betegségek elterjedésének.

„Izrael a megszálló hatalom, neki kell élelmet, gyógyszert és vizet biztosítania (…) Csak a tűzszünet mentheti meg a gázai gyermekeket” – hangsúlyozta.

Az izraeli hadsereg az elmúlt napokban – csaknem két hónappal a Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i, Izrael elleni támadása után indított háború kezdete óta – az egész Gázai övezetre kiterjesztette szárazföldi hadműveleteit.

A Hamász októberi támadásában 1200 ember, főként civilek haltak meg, mintegy 240 embert hurcoltak el, akik közül körülbelül 130 továbbra is az övezetben raboskodhat.

A Hamász egészségügyi minisztériuma hétfői legutóbbi jelentésében azt közölte, hogy 15 899 ember halt meg, 70 százalékuk nő és gyermek, és 42 ezren sebesültek meg a Gázai övezet izraeli bombázásában.

Írta a Magyar Hírlap