Tüzet okozhat, ha a szemetesbe öntjük a hamut!

Tüzet okozhat, ha a szemetesbe öntjük a hamut!

Tóth László Levente
2023. december 4. hétfő. 7:28

Számos háztartásban fűtenek hagyományos módon – vegyes tüzelésű kályhák vagy kazánok segítségével, szilárd tüzelőanyagokkal. Az ennek során melléktermékként keletkezett salak, hamu és kazánpor azonban nem a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás körébe, hanem az úgynevezett termikus folyamatból származó és 10 01 01 EWC-kódú hulladékok közé tartoznak a hatályban lévő rendelkezések értelmében.

Agatics Roland, a DTkH Nonprofit Kft. ügyvezetője arról számolt be lapunknak, hogy bár felhívásaiknak és a lakosság fokozottabb odafigyelésének köszönhetően érezhető a pozitív irányú változás, még mindig gyakran találkoznak ezekkel az anyagokkal a kommunális hulladékok gyűjtésére szolgáló edényzetek kiürítésekor. A hamu, a salak, illetve a kazánpor azonban rendkívül tűzveszélyesek! – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: legtöbbször ugyanis sajnos úgy öntik ki azokat, hogy nem várják meg, amíg teljesen kihűlnek. „Mivel minél hamarabb meg szeretnének tőlük szabadulni, sokszor még parázsló állapotban teszik azokat a nagyon gyúlékony háztartási hulladékokhoz. A teherautók gyűjtőterében pedig azonnal beindul az égési folyamat és tűz keletkezik, amikor az összetömörítést követően levegő éri őket” – emelte ki Agatics Roland.

Napjainkban újra hódít az öntöttvas kályha

Napjainkban újra hódít az öntöttvas kályha

Fotó: Maylis Rolland / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. partnereként, a Közép-Kelet-Magyarország régió koordinátoraként működő vállalat ügyvezetője elmondta azt is, hogy a fűtési melléktermékektől idén ősszel újra több esetben is csaknem kigyulladtak a DTkH Nonprofit Kft. hulladékbegyűjtő járművei. A múlt évhez hasonlóan ismételten csupán munkatársaik éberségén múlott, hogy szerencsére a mostani szezonban nem okoztak még tüzet. „Ezúton is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a hamu, a salak és a kazánpor mind kollégáink egészségére, mind a hulladékbegyűjtő gépjárműveinkre komoly veszélyt jelentenek. Éppen ezért ezúton is kérjük, hogy ne a háztartási szemetesekbe öntsék a fűtési melléktermékeket. Fontos hangsúlyoznom azt is, hogy mivel a hatályos rendelkezések szerint ezek nem kommunális hulladékok, és nem áll fenn kötelezettségünk az elszállításukkal és kezelésükkel kapcsolatban, így a kommunális gyűjtőedények kiürítését megtagadhatjuk, ha mégis hamut, salakot vagy kazánport észlelünk bennük” – húzta alá a hulladékgazdálkodási szakember.

A már kihűlt hamu, salak és kazánpor kiválóan hasznosítható a kertekben: lúgosítják a talajt és számos másodlagos nyersanyagot tartalmaznak, ezáltal igen jót tesznek a növényeinknek

A már kihűlt hamu, salak és kazánpor kiválóan hasznosítható a kertekben: lúgosítják a talajt és számos másodlagos nyersanyagot tartalmaznak, ezáltal igen jót tesznek a növényeinknek

Fotó: Denis Meyer / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Joggal kérdezheti bárki, hogy ha ne – esetleg a megszokott módon – a kukába, akkor hová tegye a hamuját? A válasz erre, hogy a fűtési melléktermékeket is gyűjtsük szelektíven, vagyis az egyéb hulladékoktól elkülönítetten. A már kihűlt hamut, salakot és kazánport is kiválóan hasznosíthatjuk ugyanis otthonunkban, például a kertekben. Lúgosítják a talajt és számos másodlagos nyersanyagot tartalmaznak, belerakhatjuk tehát őket a komposztba, ezáltal igen jót tesznek a növényeinknek, de télen a síkosításmentesítés során szintén remekül hasznosíthatók. Arra azonban mindig kiemelten figyelnünk kell, hogy a parázs teljesen kialudjon bennük. A mennyiségtől függ ennek a biztonságos időtartama, amely három-öt nap, de akár egy hét is lehet.

Írta a Magyar Hírlap