Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Bank és az Óbudai Egyetem

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Bank és az Óbudai Egyetem

MH/MTI
2023. december 4. hétfő. 10:21

A közlemény idézte Kovács Leventét, az Óbudai Egyetem rektorát, aki a megállapodásról elmondta, hogy a Gránit Bank a tervek szerint az egyetemi diákszervezettel közös rendezésben előadásokat tart a pénzügyi tudatosság témakörében. Emellett szeretnék bevonni a hallgatókat banki ötletpályázatokba, tesztelésekbe, és olyan tevékenységekbe, amelynek célja, hogy részt vegyenek a banki működés széles körű innovációs folyamatában.

Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a közleményben megjegyezte, a pénzintézet stratégiai partnerként innovatív és integrált pénzügyi szolgáltatásokat nyújt és gyakornoki helyeket ajánl fel a felsőoktatási intézmény hallgatóinak.

Az Óbudai Egyetem Magyarország vezető informatikai és műszaki felsőoktatási intézményeként olyan együttműködésre törekszik, amelynek része a legkorszerűbb fejlesztésekben való részvétel – olvasható az egyetem közleményében.

Írta a Magyar Hírlap