Havat hoz a Mikulás a Dunántúlra

Havat hoz a Mikulás a Dunántúlra

Ismét változás előtt áll időjárásunk, érkezik a soron következő mediterrán ciklon, ami pár fokkal enyhébb, de újra nedvesebb levegőt szállít majd fölénk. Csütörtökig főleg a Dunántúlon hullhat nagy mennyiségű csapadék, a Győr–Nagykanizsa vonal mentén akár 30-40 milliméter – számolt be az Időkép.

Kedd reggel az agglomerációban és északon már előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, de legfeljebb lepel – 2, 3 centiméter friss hó hullhat. A déli óráktól délnyugaton elered az eső, majd a csapadék északkelet felé terjeszkedik, estig főként a Dunántúl déli és keleti felén, illetve a Duna mentén eshet, a főváros környékén este gyenge ónos eső sem zárható ki – írták.

Az Időkép szerint szerdára virradóan a Dunántúlon dél felől újabb hullámban érkezik a csapadék: a kezdeti esőt átmeneti ónos eső, havas eső, majd havazás váltja fel, szerda reggel nagyjából a Tatabánya–Pécs vonaltól nyugatra ébredhetünk havazásra. Napközben is főként az említett vonaltól nyugatra folytatódik a havazás, majd lassanként kelet felé terjeszkedik a csapadékmező, de a középső tájakon inkább eső, havas eső valószínű. Este a Dunántúl keleti részén, a főváros környákén és az Északi-középhegységben is havazás válthatja az esőt 10-15, a Bakonyban és a Kisalföldön 15-20 cm hó hullhat.

A Dunántúl nagy részén hosszú idő után így havazással telhet Mikulás napja, nyugaton, északnyugaton sokfelé vastagabb, 10-15 centiméteres hótakaró is kialakulhat, sőt a Bakonyban és a Kisalföldön még ennél is több hullhat.

Írta a Magyar Hírlap