Izraeli katonai szóvivő: Az izraeli hadsereg kiterjeszti hadműveletét a Gázai övezet egészére

Izraeli katonai szóvivő: Az izraeli hadsereg kiterjeszti hadműveletét a Gázai övezet egészére

MH/MTI
2023. december 3. vasárnap. 22:25

„Az IDF (izraeli védelmi erők) kiterjeszti szárazföldi műveletét a Hamász központjai ellen szerte a Gázai övezetben” – mondta a katonai illetékes. „Az erőink szemtől szembe kerülnek a terroristákkal és végeznek velük” – tette hozzá Hagari.

Egyben közölte, hogy a délen folytatott műveletek „nem lesznek kevésbé erőteljesek” az északiaknál.

Az izraeli sajtó a nap folyamán arról számolt be, hogy izraeli csapatok a Gázai övezet déli részén is harcolnak és több lakónegyedben is kiköltözésre szólították fel a civileket. A palesztin térség északi részéből százezrek menekültek az izraeli hadművelet elől délre. A helyi palesztin lakosok azt mondják, hogy már nincs hova menekülniük az elszigetelt övezetben.

Az IDF saját közlése szerint a harcok pénteki újrakezdése óta masszív légicsapásokat hajtott végre a Gázai övezet déli részén.

Izrael a Hamász október 7-i, 1200 halálos áldozattal járó összehangolt támadását követően megfogadta a terrorszervezet felszámolását. A Gázai övezetben végrehajtott izraeli válaszcsapásokban eddig több mint 15 500-an vesztették életüket és 41 ezren sebesültek meg a gázai egészségügyi hatóságok szerint.

A Gázai övezet mintegy 2,3 millió lakójából 1,8 millióan voltak kénytelenek elmenekülni otthonaikból.

Írta a Magyar Hírlap