A kiszabadult túszok sorstársaik szabadon bocsátását követelik

A kiszabadult túszok sorstársaik szabadon bocsátását követelik

MH/MTI
2023. december 3. vasárnap. 9:14

A túszok, akik közül néhányat a pénteken lejárt hétnapos humanitárius szünet keretében engedtek szabadon, egy videóban szólaltak meg, amelyet egy tel-avivi nagygyűlésen több ezres tömegnek közvetítettek.

A négy nő rövid interjúkban beszélt a félelemről, éhezésről és alváshiányról, amelyet a fogságban tapasztaltak, miután elrabolták őket a Hamász október 7-én izraeli földön elkövetett támadásakor, amely a háborút kirobbantotta.

A támadásban a hatóságok szerint mintegy 1200 ember halt meg, többségük civil, további 240 embert pedig elraboltak és a Hamász által ellenőrzött Gázai övezetbe vittek.

„A lányaink olyan dolgokat láttak, amelyeket az ilyen korú gyerekek vagy bármilyen korúak nem láthatnak” – mondta a 45 éves Danielle Aloni, akit november 24-én engedtek szabadon ötéves kislányával együtt.

„Élelem nem volt bőven, és minél több idő telt el, annál kevesebb volt” – mondta a 84 éves Dica Heiman, akit kedden engedtek szabadon.

A kiszabadult emberek felszólították az izraeli kormányt, hogy tegyen meg minden szükséges lépést a többi túsz szabadon bocsátása érdekében.

A tanúvallomások sugárzása egy nappal az Izrael és a Hamász közötti hétnapos humanitárius szünet befejezése után történt, amelynek eredményeképpen 80 izraeli túszt engedtek szabadon 240 izraeli börtönben tartott palesztin fogolyért cserébe.

Az izraeli bombázások pénteken újraindultak a Gázai övezetben, ahonnan a Hamász rakétákat indított izraeli területek ellen.

Daniel Hagari, az izraeli hadsereg szóvivője szombaton közölte, hogy még mindig 137 izraelit és külföldit tartanak fogva a palesztin területen, amelyet Izrael 16 év blokád után „teljes ostrom alatt” tart, és ahol a humanitárius szükségletek óriásiak.

A Hamász-kormány szerint az ellenségeskedések kezdete óta több mint 15 ezer ember, köztük több mint 6150 18 év alatti halt meg az izraeli csapásokban.

Írta a Magyar Hírlap