Újabb mérföldkő a szegedi campuson

Újabb mérföldkő a szegedi campuson

MH/MTI
2023. december 1. péntek. 16:34

A közlemény szerint a három és fél éves programban az egyetem konzorciumi partnere a Mol Nyrt., kiemelt együttműködő ipari partnere pedig az Audi Hungaria Zrt. volt. A kompetencia központ kutatásainak középpontjában a kőolaj, illetve a kőolajszármazékok állnak. Az egyik fókuszterület a tenzidek (felületi anyagok) fejlesztése és tesztelése. Ezek segítségével kémiai módszerekkel növelhető a lelőhelyek kőolaj kihozatala. A más hazai felsőoktatási intézmények bevonásával elért eredményeknek köszönhetően lehetővé válik a kőolajtermelés folytatását olyan kőolajmezőkből, melyek kihozatali hatásfoka a hagyományos művelési eljárásokkal már nem növelhető. A hagyományos művelés során visszamaradt, lefűződött kőolajzónák elérhetővé tételével, a maradék kőolaj-telítettség mobilizálásával, a környezetterheléssel járó, újonnan fúrandó kutak száma is csökkenthető.

A központban folyó kutatások második fontos területe – az Audi Hungaria Zrt.-vel együttműködve – a megújuló forrásból származó, „low carbon” üzemanyagok hatásának vizsgálata volt a belsőégésű motorok működésére és károsanyag-kibocsátására. Az alternatív üzemanyagok hatásvizsgálatát a szakemberek az Audi által fejlesztett, EA888 típusú Otto-motoron végezték el.

A klímasemleges üzemanyagok vizsgálata az SZTE és a projektben résztvevő ipari partnerek számára egyaránt kiemelt jelentőségű, mivel a globálisan meghatározott klímacélok eléréséhez az elektromobilitásra történő átállás mellett a már forgalomban lévő, belsőégésű motorral szerelt járművek bevonása is elengedhetetlenül szükséges. Ez egyedül az eredetileg fosszilis alapú üzemanyagok felhasználására tervezett technikával teljes mértékben kompatibilis, új generációs klíma semleges üzemanyagokkal érhető el – áll a közleményben.

Az SZTE kutatói a program részeként az alternatív gázelemző mérőberendezések fejlesztéséhez szükséges alap- és alkalmazott kutatásokat is végeztek. A projekt eredményeként 23 új kutatót vetek föl az egyetemre, öt doktorandusz végzi PhD-tanulmányait a programhoz kapcsolódó kutatási témákban, az elért kutatási eredmények egyikére pedig iparjogvédelmi oltalmat is bejelentettek.

Írta a Magyar Hírlap