A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

A mesterséges intelligencia a magyar gazdaság kitörési pontja lehet

MH/MTI
2023. november 30. csütörtök. 20:28

Fábián Gergely hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia GDP-növelő hatásának nagyságrendje világszinten ezermilliárd dollárra becsülhető, az alkalmazására építő cégek bevétele a tapasztatok szerint jelentősen emelkedik. Hatásai közül kiemelte a működési hatékonyság javulását, a kockázatok csökkenését, a termelési láncok átalakulását a kereskedelemtől kezdve a mezőgazdaságon át az iparig. A mesterséges intelligencia megváltoztatja a munkaerőpiacot is, hiszen világszerte álláslehetőségek százmillióit váltja ki, és helyettük olyanokat teremt, amelyek a korábbiaknál nagyobb hozzáadott értéket termelnek – tette hozzá.

Az államtitkár úgy véli, hogy a digitális átalakulásban Európa lemaradt a világ élvonalától, amelyet számos területen Kína vezet, vagy legalábbis az amerikai–kínai versengés ural. Magyarország ezért szerinte nem elégedhet meg azzal, ha beéri az EU átlagát, és ehhez jó alapot ad, hogy a kontinens egyik legjobb digitális infrastruktúráját építette ki 2010 után.

Bár a belföldi vállalatok felkészültsége még fejlesztésre szorul, a kormány 2030-ig azt akarja elérni, hogy az MI-alkalmazások beépüljenek az egészségügyi ellátórendszerbe, az energiatermelésbe, a mezőgazdaságba, növelje a termelékenységet, a foglalkoztatást, legalább 15 százalék GDP-növekményt eredményezzenek. A mesterséges intelligencia felhasználásában Magyarország az évtized végére a régió élére kerülhet, Európán belül pedig a legjelentősebb autonómjármű-fejlesztővé válhat. Fábián Gergely a kormányzati célok közül kiemelte még az elektronikus ügyintézés ösztönzését, valamint az MI-oktatás támogatását, amelyet legalább 2,5 millió ember számára kell elérhetővé tenni.

Ratatics Péter, a Mol fogyasztói szolgáltatások ügyvezető igazgatója szerint a vállalatok a digitális átalakulást alapos előkészítés után kezdhetik csak meg, hiszen a folyamat költséges, és megfontolt tervezés nélkül lehet, hogy nem fizetődik ki. Ratatics Péter ennek ellenére mindenkinek azt javasolja, hogy mérlegelje az ebben rejlő lehetőségeit, de ne elszigetelt informatikai fejlesztésekben gondolkodjon. A változásnak belülről kell kezdődnie, jelentőségét először a cégvezetőknek kell felismerniük – tette hozzá.

A Mol 10 országban 2400 töltőállomást működtet, az éves tranzakciószám 450 millió, ilyen vállalatméretnél már is nem lehetett kérdés a digitalizáció létjogosultsága. Ennek költségei 6 év alatt elérték a 90 millió dollárt a vállalatcsoportnál, de az ebből származó bevételnövekedés ma már többszörösen meghaladja a ráfordításokat – közölte Ratatics Péter.

Az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős vezérigazgató-helyettese szintén úgy véli, hogy nincs mindenkire érvényes szabály, a vállalatok csak maguk mérhetik föl, hogyan tudják a digitális átalakulást a legjobban hasznosítani. Szabó Levente ugyanakkor kiemelte, hogy az innovációs képesség alapvető versenyképességi feltétel, hiszen a mesterséges intelligencia a mindennapok része lett, előrejelzések szerint a mesterséges intelligenciába a következő évek során dollárban kifejezve százmilliárdos nagyságrendben érkezhetnek befektetések. Az MBH azért is kívánja hagyománnyá tenni a vállalati konferenciákat, hogy a gazdaság szereplői megoszthassák egymással a tapasztalataikat a mindenkit érintő kihívásokról – tette hozzá.

Írta a Magyar Hírlap