„Túléltem” – Hamilton letaglózva nyilatkozott

„Túléltem” – Hamilton letaglózva nyilatkozott

Mióta megkezdődött a Mercedes vesszőfutása, Lewis Hamiltonnak volt már néhány nem túlságosan boldog nyilatkozata, de a mai valószínűleg mindenen túltesz. Amikor megkérdezték az F1-es Abu Dhabi Nagydíj 9. helyén végző pilótát, hogy elégedett-e azzal, hogy meglett a konstruktőri második hely a Mercedes számára, Hamilton így felelt:

„Nem különösebben.”

hamilton-abu-2

Ezt követően azt a kérdést is nekiszegezték, mit tud magával vinni a 2023-as évből, amire ismét nem a túláradó pozitivitás hangján válaszolt: „Nem sokat. Nem igazán volt jó ez az év. A tényt, hogy túléltem. Valószínűleg ennyi.”

Végül arról is megkérdezték, vajon a következő szezonban van-e esélye a Mercedesnek előrébb lépni a második helyről, azaz kihívni a Red Bullt a bajnoki címért. Nos, nem úgy tűnik, hogy erre túl nagy esélyt látna a hétszeres világbajnok…

hamilton-abu-1

„Jelenleg fogalmam sincs, az mindenesetre aggasztó, hogy a Red Bull úgy nyert 17 másodperccel, hogy augusztus óta nem is fejlesztették az autót” – mondta, de azért némi pozitívumot hozzátett a végére:

„A miénkről sokat tanultunk, most a csapaton múlik minden, ők pedig tudják, mi a dolguk. Meglátjuk, sikerül-e odaérnünk vagy sem…”

formula.hu