Mi lesz a drogteszten, ha CBD olajat használtunk?

Mi lesz a drogteszten, ha CBD olajat használtunk?

Nem minden arany, ami fénylik: de ezt meg is fordíthatjuk, úgy is igaz

Habár ennek a cikknek most nem célja megfejteni az emberi működésnek eme különös módját, azért felhívjuk a figyelmet arra, hogy nem szabad mindent elhinni, amit a neten olvasunk. Ráadásul a negatív információ valahogy mindig jobban terjed, mint a pozitív, és igencsak nehéz kimosakodni belőle.

Itt van például a CBD olaj is, amely – ahogy az egyébként bárki számára tudható – a Cannabis sativa növényből készül: annak egy speciális alkotóelemének a kinyerésével és felhasználásával nyeri az erejét.

Igen, máris sokan felkapják a fejüket arra, hogy ez akkor cannabis olaj? Bizony az! Ám nem olyan, mintha füves cigit szívnánk, és nem csak azért, mert ez nem füstöl. Lássuk a makacs tényeket!

Mit mond az EU?

Azt laikusként is nagyjából sejtjük, hogy nem lehet csak úgy piacra dobni különféle termékeket, ha pedig mégis megpróbálkoznak a csalók ezen a fronton kicselezni a szabályokat, viszonylag gyorsan belebuknak. A CBD olaj azért ahhoz már eléggé régóta van a piacon, hogy azt tudjuk, hogy itt nem erről van szó.

https-usamedical.hu - 2023 november (további 8 cikk) - Cikk2

De ha szeretnénk, utána is járhatunk a háttérnek. Ebben az esetben azt fogjuk találni, hogy kinyilvánították róla, hogy nem minősül kábítószernek, valamint engedélyezték a forgalomba hozatalát.

Mit mondanak a magyar hatóságok?

Az EU döntésének megfelelően itthon is nyugodtan lehet alkalmazni, magunknál tartani, birtokolni a cannabis olajat, nem vonatkozik erre nézve semmilyen tilalom. Hiszen nem kábítószer.

Viszont a tudományos világ végső állásfoglalásáig nem tulajdoníthatunk neki gyógyító vagy az egészségnek kedvező hatást. Ennek az az oka, hogy a vizsgálatok mind a mai napig zajlanak, s jobbára csak részeredményeink vannak, hiszen a CBD sokféle területtel összefüggésben lehet az emberi szervezetben, amit mind-mind meg kell vizsgálni.

Ha szeretnénk többet megtudni a témáról, jó ötlet felkeresni az USA medical weboldalát, itt nemcsak a cikkeket ismerhetjük meg, de a linkek el is vezetnek az eredeti szövegekhez, így némi angol tudással felvértezve hamar kiokosodhatunk a témában.

Nem lesz baj a drogteszten?

Az ilyen vizsgálatok nem mutatják ki a CBD alkalmazását, ugyanis a cannabis olajban nincsen tiltólistás anyag. A THC, amiről a rossz hírnevét kapta a cannabis növény – amit egyébként az orvoslásban már ősidők óta alkalmaznak –, a jó minőségű CBD olajokból teljes mértékben hiányzik.

Ugyan egyébként is szigorú a szabályozás a megengedett THC-tartalmat tekintve, ha teljesen biztosra akarunk menni, válasszunk az USA medical cannabis olajainak meggyőző és biztonságos kínálatából.

formula.hu