Autó: Hol tart most a Mitsubishi? Kipróbáltuk az új Coltot és ASX-et, felkészül az új Outlander

Autó: Hol tart most a Mitsubishi? Kipróbáltuk az új Coltot és ASX-et, felkészül az új Outlander

Egy új kisautóval és egy új kompakt szabadidő-autóval jelentkezik a szép emlékű Mitsubishi, mely modellek valahonnan mintha ismerősek lennének. Vezettük az új Coltot és ASX-et.

A Mitsubishi nem éppen tegnap, hanem még 1917-ben vágott bele az autógyártásba, az ebben az évben debütált Model-A volt az első sorozatgyártású japán autó.

Ennél persze sokkal elevenebben élnek bennünk az elmúlt évtizedekben kijött Coltok, Lancerek, Galantok, Lancerek és Pajerók emlékei, miközben a mai magyar utcaképet leginkább talán a plugin hibrid Outlanderek uralják Mitsubishi fronton.

2020-ban jött a nagy bejelentés, miszerint a vállalat jelentős költségcsökkentésbe kezd, Európának jelentősen kevesebb figyelmet szentel, és egyre inkább a Nissannal és Renault-val folytatott együttműködésére kíván fókuszálni.

Ezek az idők már rég letűntek

© Classicdriver

A Mitsubishi aktuális hazai kínálatában négy modell található. A több mint 10 éves múltra visszatekintő Space Star a jelenleg kapható legolcsóbb új személyautó, igaz a 4,4 millió forintos alapmodellben rádió és klíma sem található.

Ennél sokkal modernebb és persze drágább a plugin hibrid SUV-ok piacán versengő Eclipse Cross, amely mellé nemrég érkezett az új ASX és most már az új Colt is elérhető Magyarországon.

Vázoljuk, hogy körülbelül mit tud a két legújabb Mitsubishi a gyakorlatban.

A teljesen új Colt

© László Ferenc

Colt

A Japánban 1962-ben, Európában pedig 1978-ban debütált Coltból 2012-ben búcsúzott a hatodik generáció, és azóta egészen mostanáig nem volt kapható ez a modell. Most azonban itt van, megérkezett a teljesen új nekifutás, mely nem titkoltan a Renault–Nissan–Mitsubishi szövetség legújabb terméke.

A Törökországban gyártott új Colt nem más, mint a 2019-ben debütált ötödik generációs Renault Clio közelmúltban érkezett ráncfelvarrt verziójának az átbrandelt testvérmodellje. A legfontosabb különbséget az értelemszerűen új márkaemblémát felvonultató hűtőrács, illetve az eltérő rajzolatú menetfény jelenti, hátul pedig lekerült a Renault logó a tolatókameráról és egy széles Mitsubishi felirat érkezett alá.

A legújabb és az első európai Colt

© László Ferenc

26 centivel rövidebb a patinás előd

© László Ferenc

Az ötféle színben, négy felszereltségi szinttel rendelhető, 15-17 colos kerekekkel szerelt új Colt kicsit nagyobb lett az elődjénél, illetve a Space Starnál, és nem mellesleg sokkal modernebb designt vonultat fel. A kizárólag egyetlen ötajtós változatban gyártott újdonság 4,05 méter hosszú, 1,8 méter széles, 1,44 méter magas és a 2,58 méteres tengelytávolságú.

A kellemes minőségérzettel szogláló utastérben 7-10 colos képátlójú digitális műszeregység található a kormány mögött, a középen lévő érintőkijelző mérete kiviteltől függően 7-9,3 col. A helykínálatra kisautós mércével mérve nem lehet panasz, a csomagtér pedig kifejezetten tágas a maga 382 literével, viszont kár, hogy a nyitógomb furcsa helyre került, illetve, hogy magas küszöbön kell átemelni a csomagokat.

45 esztendőnyi különbség

© László Ferenc

© László Ferenc

A belépőszintet az 1 literes 3 hengeres szívó benzinmotor jelenti, mely a maga 66 lóerejével és 95 Nm-es nyomatékával 17,1 másodperces 0-100-as szintidőt, illetve 160 km/h végsebességet tesz lehetővé. Cserébe viszont igen könnyű, alig több, mint 1,1 tonnás.

Ugyanez a motor turbóval megfújva 91 lóerőt és 160 Nm-t tud, így az előzések gyorsabban, biztonságosabban letudhatók vele. A 12,2 másodperces 0-100-as sprint és a 180 km/h egyértelműen szimpatikusabb, és a kézi kapcsolású váltó ezúttal öt helyett már hat fokozatú.

© László Ferenc

© László Ferenc

Automata váltó csak és kizárólag az 1,6 literes 4 hengeres szívó benzinmotorra épülő, kicsit kisebb csomagtartójú normál hibrid Coltban található. Ez a 143 lovas és 205 Nm-es produkcióra képes kivitel 9,3 másodperc alatt tudja le a 0-100-as gyorsulást, és az 1,2 kWh kapacitású apró akkumulátor rövidebb elektromos suhanásokat is lehetővé tesz.

A 100 lóerős és 260 Nm-es 1,5 literes 4 hengeres turbódízel motor a Clio kiváltsága marad. A garancia 5 év, illetve 100 ezer kilométer.

© László Ferenc

© László Ferenc

A 65 lovas alap Colt magyarországi listaára 6,4 millió forint, ami 400 ezer forinttal magasabb a legolcsóbb Clio alapáránál, azonban lényeges különbség, hogy míg utóbbi műszerfaláról hiányzik a középső kijelző, addig a Coltban alapáron jár a 7 colos panel.

A legnépszerűbbnek ígérkező 90 lóerős Colt 7,3 millió forinton nyit, szemben a hasonló teljesítményű Clio 6,5 millió forintos alapárával. A hibrid Colt kereken 10 millió forintba kerül, hasonló hajtással a Clio 9,6 millió forinton nyit.

© László Ferenc

© László Ferenc

ASX

A Colttól eltérően az ASX-szel nemcsak néhány órát, hanem egy egész hetet tudtunk eltölteni, így kicsit több a vele szerzett személyes tapasztalat. Konkrétan egy 1,3 literes lágyhibrid hajtású, automata váltós példányhoz volt szerencsénk.

A 2010-ben debütált és két ráncfelvarráson is átesett eredeti ASX-nél minden irányban egy kicsit kisebb a Spanyolországban készülő új változat, mely a 2019-ben kijött második generációs Renault Capture átemblémázott testvére.

© László Ferenc

© László Ferenc

A japán és francia modell közötti eltérések hasonlóak, mint amelyekről a a Clio és a Colt kapcsán tettünk említést. Eltérőek a hűtőmaszkok, kicsit mások a lökhárítók és hátul Renault logóba integrált helyett pőre tolatókamerát, illetve szélesre vett Mitsubishi feliratot találunk.

A Coltnál kicsit tágasabb a 4,23 méter hosszú és 2,64 méteres tengelytávolságú, 17-18 colos kerekeken gördülő ASX, illetve a divatterepjárós feeling hozományaként egyértelműen magasabb az üléspozíció és a padkáktól is kevébé kell tartanunk.

© László Ferenc

© László Ferenc

Praktikum fronton komoly fegyvertény a 16 centis tartományban előre-hátra tologatható hátsó üléssor, melynek révén a csomagtér mérete 442 és 536 liter között variálható. Természetesen a hátsó lábtér rovására, és a hibridek esetében ezúttal is kisebb a raktér.

A digitális műszeregység kiviteltől függően 4,2-7-10 colos, az infotainment panel pedig 7-9,3 colos képátlójú. A látvány alapvetően ismerős lehet a Capturből, a legfőbb eltérés, hogy a hétfokozatú duplakuplungos automata váltó karja ezúttal kicsit nyúlánkabb.

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

Az ülések kényelmesek, a 9 hangszórós Bose hangrendszer egész szépen szól, és a középkonzol hátoldalán nemcsak két USB-A port, hanem egy szivargyújtó aljzat és két légbeömlő is található.

Az 1,3 literes 4 hengeres turbós benzinmotor 158 lóereje és 270 Nm-es nyomatéka több, mint elegendő a szürke hétköznapokban, a 0-ról 100-ra 8,5 másodperc alatt felpattanó ASX végsebessége 204 km/h. Lágyhibrid technika ide, vagy oda, a 8 literes átlagfogyasztást magasnak gondoljuk.

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

A futómű stabil, határozott és szerencsére a rossz minőségű hazai utakon is egész jól viselkedik, a 11,1 méteres fordulókör nem túl jó, 70 centiméterrel nagyobb a Colténál. A spórolás jele a hátsó dobfék, és bár a fékerővel alapvetően nincsenek gondok, egy komolyabb hegyi szerpentinezés azért kihívások elé állíthatja a fékrendszert.

A tesztautónkban lévő motor 140 lóerős és 260 Nm-es változatban, hatfokozatú kézi váltóval társítva is elérhető, a belépőszintet pedig a Coltból ismerős 91 lovas és 160 Nm-es 1 literes 3 hengeres turbómotor és a mellé pakolt hatgangos manuális váltó jelenti.

© László Ferenc

© László Ferenc

© László Ferenc

Az 1,6 literes szívó benzines egységre épülő 143 lovas normál hibrid hajtás szintén megegyezik a Clióban lévővel, a hasonló motorra építkező, de már 159 lóerős plugin hibrid technika viszont az ASX kiváltsága. Olyannyira, hogy egy ideje már a Capturben sem érhető el. Az 1,3 helyett 10,5 kWh kapacitású akkumulátor 50 kilométer körüli elektromos hatótávot tesz lehetővé, ami persze a téli zimankóban jelentősen karcsúbb lehet.

A 91 lovas ASX 7,9 millió forinton nyit, ami magasabb a Captur 6,7 millió forintos fapados áránál, de az eggyel gazdagabb felszereltségű francia crossover már 7,7 millió forintot kóstál. A 140 lóerős ASX 8,7 millió forintba kerül és ily módon 100 ezer forinttal drágább a hasonló testvérmodellnél, a 158 lovas ASX viszont a maga 10,3 millió forintos árával 100 ezer forinttal olcsóbb a hasonszőrű Capturnél.

A Mitsubishi 11,2 millió forintot kér a normál hibrid hajtásláncért, a Renault-nál pedig 10,6 millió forinton nyit ugyanez a technika. A csak a japán márka kínálatában elérhető PHEV modell hivatalos listaára 15 millió forint. A garancia mindkét modell esetében 5 év és 100 ezer kilométer.

© László Ferenc

Mit hoz a jövő?

A jelenleg körülbelül 0,4 százalékos piacrésszel rendelkező Mitsubishi rövid időn belül 1 százalékra szeretne növekedni mind Európában, mind Magyarországon. Ebben komoly feladata lesz a teljesen új Coltnak és a hamarosan máris frissülő ASX-nek, illetve a jövőre még biztosan a kínálatban maradó szuperolcsó Space Starnak is.

Szintén komoly reményeket fűznek a zöld rendszámos Eclipse Cross sikeréhez, amely mellé jövőre érkezik a teljesen új és szintén plugin hibrid hajtásláncú Outlander. Utóbbi zászlóshajó az amerikai piacon két éve debütált Outlander frissített európai változata lesz.

2025-ben pedig jön a márka vadonatúj elektromos modellje, mely várhatóan egy C kategóriás SUV lesz.

A 2021-ben bemutatott Outlander

© Mitsubishi

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG