marad a Mercedesszel a McLaren

marad a Mercedesszel a McLaren

Meghosszabbította motorszállítói szerződését a Mercedesszel a McLaren – a bejelentés értelmében legalább 2030-ig együtt dolgoznak majd a felek, tehát a McLaren a néha felmerülő pletykák ellenére kitart a partnere mellett.

Ezzel a wokingiak lettek az elsők, akik az új motorszabályok utáni időszakra, a 2026-tól kezdődő periódusra is hivatalosan bejelentette a motorpartnerét.

Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója elmondta, hogy a Mercedes nagyon megbízható és briliáns partnerük volt az utóbbi években, ez a hosszabbítás pedig a bizalmat fejezi ki az új érával kapcsolatban is – mint mondta, mostanában és a korábbi időszakban is sikeresek voltak együtt, a folytatásban is arra számítanak, hogy együtt tudnak dolgozni majd a rajtrács élén.

GP2320_113113SMG_6500_resize

formula.hu