Jan Lipavsky: A cseh diplomácia támogatja a demokráciát, az emberi jogokat és a polgári társadalmat

Jan Lipavsky: A cseh diplomácia támogatja a demokráciát, az emberi jogokat és a polgári társadalmat

MH/MTI
2023. november 24. péntek. 13:09
Frissítve: 2023. november 24. 13:45

A demokrácia, az emberi jogok és a polgári társadalom kiépítésének támogatása a cseh külpolitika részét képezi, s ezzel a prágai diplomácia a volt államfő Václav Havel, illetve a közelmúltban elhunyt Karel Schwarzenberg volt cseh külügyminiszter hagyatékát is teljesíti – jelentette ki Jan Lipavsky cseh külügyminiszter pénteken Prágában az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa nem hivatalos ülésének megnyitóján elmondott beszédében.

Az Emberi Jogi Tanács azért ülésezik Prágában, mert januártól első ízben Csehország képviselője tölti be az ENSZ szakosított szervezetének elnöki tisztséget. Ebből az alkalomból Prágába látogatott Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa.

Jan Lipavsky szerint az emberi jogok védelmére hangsúlyt fektető cseh külpolitika hozzájárul a nemzetközi biztonság megerősítéséhez. „Az emberi jogok védelme korlátozhatja az olyan biztonsági fenyegetéseket, mint a terrorizmus vagy az illegális migráció” – vélekedett a cseh diplomácia irányítója. Az emberi jogokat rendszeresen megsértő országok veszélyt jelentenek más országokra, illetve a nemzetközi közösség egészére is – jegyezte meg.

A külügyminiszter megerősítette, hogy Csehország jelölteti magát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa tagjának a 2025–2027-es évekre, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsa választott tagjának pozíciójára 2032-re és 2033-ra.

„Történelmi tapasztalataink arra ösztökélnek, hogy legyünk aktívak a nemzetközi fórumokon, vállaljuk a felelősséget, és vegyük ki részünket a világ előtt álló problémák megoldásából – mutatott rá Jan Lipavsky. – A világnak szüksége van arra, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanács jól és hatékonyan működjön” – szögezte le a cseh politikus.

Írta a Magyar Hírlap