Csaknem száz gyermek tekinthette meg A diótörő főpróbáját az Operában

MH/MTI
2023. november 24. péntek. 16:44
Frissítve: 2023. november 24. 17:07

A Magyar Állami Operaház felajánlásának köszönhetően immár második éve juthatnak el a covidárvák a balettelőadásra – emlékeztetett Herczegh Anita, Áder János volt köztársasági elnök felesége, a Regőczi Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Sok család vidékről, hazánk legkülönbözőbb régióiból érkezett a helyszínre, számukra különösen nehéz lett volna a felajánlás nélkül eljutni az Operaház előadására – emelte ki Herczegh Anita.

Elmondta, fontosnak tartják, hogy a rászoruló családok ne csak pénzbeli támogatást kapjanak, hanem ilyen és ehhez hasonló kulturális, valamint sporteseményeken is részt tudjanak venni.

„A programon részt vevő gyerekek az egyik családfenntartót a koronavírus-járvány során elveszítették. Az átlagnál nehezebb anyagi körülmények között élnek ezek a családok, ezért is fontos, hogy támogassuk őket” – fogalmazott Herczegh Anita, hozzátéve, hogy minden olyan lehetőség, amely élményhez juttatja őket, kicsit segít számukra elfeledni a nehézségeket.

A diótörő-előadások kiemelkedően fontos részét adják a szezonnak, melyet hűen tükröz az, hogy teltházasan fut valamennyi produkció – hangsúlyozta Solymosi Tamás, az Operaház balettigazgatója.

„A karácsony A diótörő nélkül szinte már el sem képzelhető” – fűzte hozzá Solymosi Tamás.

A diótörő előadásain több mint 50 felnőtt balettművész, 52 balettnövendék és számos statiszta játszik. Péntektől január 6-ig 42 alkalommal lesz megtekinthető a 2015-ben Wayne Eagling és Solymosi Tamás által koreografált, Pjotr Iljics Csajkovszkij A diótörő című mesebalettje a Magyar Állami Operaházban – mondta a balettigazgató.

Írta a Magyar Hírlap