A kora és közép devon korban a legutóbbi szuperkontinens, Gondwana foglalta el a déli félteke jelentős részét, miközben északon Laurázsia képviselte az akkor még egybetartozó szárazföldeket, amelyekből később a mai kontinensek alakultak ki. Gondwana többek között a mai Afrika, Dél-Amerika és Antarktisz területeit fogta össze, és a bolygó déli pólusa közelében helyezkedett el, ahol a maitól jelentősen eltérő éghajlati körülmények uralkodtak. A devon kor emsi és korai eifeli korszakaiban, vagyis körülbelül 407–390 millió évvel ezelőtt a kontinens déli régióját a jelenleginél jóval kiterjedtebb óceánok határolták, amelyek hideg vizében különös állatok éltek.
Az úgynevezett Malvinoxhosan vagy Malvinokaffric bióta a Gondwanának a mai Dél-Afrikával egyező részén élt, és tengeri élőlények, nagyrészt kagylók alkották. Az életközösség tagjai a fennmaradt leletek tanúsága szerint a parthoz közeli óceáni területeket preferálták, és kifejezetten a hidegebb hőmérséklethez alkalmazkodtak. Az élőlények az emsi korszakban értek el evolúciójuk csúcsára, majd az eifeli korszakban diverzitásuk tekintetében jelentős csökkenés következett be, és a közösség nemsokára összeomlott. A következő földtörténeti korszakban, a giveti időkben a bióta kevés faja maradt csak fenn.
Mi történhetett a valaha virágzó életközösséggel, mi okozta a pusztulásukat?
A kutatók régóta keresik a választ a Malvinoxhosan bióta eltűnésének rejtélyére, de a megoldásra nem volt könnyű rátalálni a rendelkezésre álló hatalmas mennyiségű adat szűrésének nehézségei miatt. Dél-afrikai és brit szakértők azonban 15 évig tartó munkával az ügy végére jártak, és sikerült feltárniuk a részleteket a kihalással kapcsolatban. A kutatók a kőzetek különböző rétegeiben megőrzött maradványok vizsgálatával 7-8 olyan réteget azonosítottak, amelyek a korszak jellemző tengeri élőlényeinek fosszíliáit tartalmazták, és amelyekben egyre kevesebb és kevesebb organizmus maradványát fedezték fel. Ezután a szakértők összevetették a talált fosszíliákról, a korra jellemző éghajlati körülményekről és a vízszint változásairól szerzett adatokat, és megállapították, hogy jól látható összefüggés rajzolódik ki a környezet módosulása és a Malvinoxhosan bióta sorsának alakulása között.
Az eredmények szerint a bióta tagjai az ideiglenesen hidegebbé váló éghajlatot jól tolerálták, sőt, a déli pólus körül kialakuló termikus viszonyok segítettek a közösség elkülönülésében és fejlődésében. Később azonban a klíma megváltozott, felmelegedés vette kezdetét, és az élőlények a megszokottól eltérő hőmérséklethez és az annak következtében módosult körülményekhez nem tudtak alkalmazkodni. A felmelegedést a tengerszint emelkedése okozta, ami miatt eltűnt a korábbi „gát”, amely megakadályozta a melegebb vizek beáramlását, és az emelkedő hőmérséklet más típusú, új fajok betelepülését eredményezte. Ezek a fajok, mivel sokkal jobban adaptálódtak a változó éghajlathoz, gyorsan szaporodtak, és kiszorították a Malvinoxhosan bióta tagjait.
A kihalási esemény csak az egyike volt az ekkoriban gyakran zajló hasonló eseteknek, de a kutatók egyelőre nem találtak olyan szálat, ami a különböző területeken bekövetkező kihalási eseményeket összekötnék. Az azonban valószínű, hogy a Malvinoxhosan bióta eltűnése a terület biodiverzitásának csökkenéséhez és a sarki régió ökoszisztémájának összeomlásához vezetett.
„Ez olyan, mint egy 390 millió éves gyilkossági ügy. Most már tudjuk, hogy a tengerszint és a hőmérséklet együttes változásának hatása a valószínű döntő bizonyíték a kihalási esemény magyarázatára”
– mondta el a dél-afrikai Witwatersrand Egyetem professzora, Cameron Penn-Clarke.
A régi ügy felgöngyölítése fontos lehet a mai életközösségek működésének megértéséhez is, és újabb információkat biztosít az éghajlat és az élőlények kapcsolatának feltérképezéséhez. A devon kor különféle állatfajainak végzete elérheti a mai élőlényeket is, amennyiben a melegedő hőmérséklet alapvetően megváltoztatja az életkörülményeiket. Egy, szeptemberben a Nature-ben publikált tanulmány szerint az Antarktisz környéke jelenleg körülbelül kétszer olyan gyorsan melegszik, mint a bolygó többi része, és a valós hőmérsékletemelkedés mértéke akár 20–50 százalékkal is meghaladhatja a klímamodellek becsléseit.
Írta a Magyar Hírlap
