KDNP: Sorosék újra előhúzták az antiszemita kártyát

KDNP: Sorosék újra előhúzták az antiszemita kártyát

MH/MTI
2023. november 23. csütörtök. 17:57
Frissítve: 2023. november 23. 18:26

A kisebbik kormánypárt csütörtöki közleményében azt írta: mint korábban, úgy most is, ha Magyarország szuverenitásáról és az emberek véleményének kikérését szolgáló nemzeti konzultációról van szó, a senki által meg nem választott brüsszeli bürokraták, az őket támogató és markában tartó Soros-szervezetek azonnal antiszemitizmust kiáltanak, idegengyűlölettel vádolják hazánkat.

„Jól ismert baloldali trükkel állunk szemben ezúttal is: vádold ellenfeled azzal, amit valójában te követsz el. A nemzetközi neomarxista újbaloldal és annak hazai lerakata, a dollárbaloldal ezúttal is – futballnyelven szólva – lyukat rúgott” – fogalmaztak.

A KDNP közleményében kitért arra is: a nyugat-európai fővárosokon végigsöprő, nem ritkán a Hamász terrorszervezetet is nyíltan éltető tüntetések mögött, olyan baloldali, illetve szélsőbaloldali szervezetek állnak, amelyek legfőbb támogatója Soros György és az ő alapítványai. Éppen ezek a szervezetek veszélyeztetik, Berlinben, Bécsben, Párizsban, Londonban a zsidó emberek életét és vagyonát, aláásva biztonságukat. Ezek a szervezetek és tagjai, „üvöltenek” Izrael-ellenes jelszavakat, követelik a zsidó állam megbüntetését és támogatják a terrort – írták.

Kiemelték: a 2010 óta hatalmon lévő magyar nemzeti kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal és az idegengyűlölettel szemben. Ennek is köszönhető, hogy Magyarország a zsidó emberek számára Európa legbiztonságosabb országa, Budapest a világ egyik legbiztonságosabb fővárosa. Ha nem így lenne, akkor az izraeli labdarúgó-válogatott nem nálunk játszotta volna legutóbbi Európa-bajnoki selejtező labdarúgó mérkőzéseit – jegyezték meg.

A KDNP szerint a nemzeti konzultáció és az azt kísérő plakátkampány az igazságra mutat rá, amely fájdalmasan érinti a baloldalt.

Arra az igazságra mutat rá, hogy „a most már Alexander Soros által irányított birodalom” nagyon mélyen és szorosan összefonódott az európai baloldali-liberális döntéshozókkal, akik euró és dollárkötegekért cserébe készek feladni az Európai Unió szuverenitását, az eltörlés kultúrája mentén átírnák a kontinens történelmét, és minden erkölcsi gátlás nélkül kiszolgáltatnák gyermekeinket a genderideológiának.

„Visszautasítjuk annak a baloldalnak az antiszemitizmus vádját, amely baloldal maga az antiszemitizmus szálláscsinálója” – fogalmaztak, kiemelve: Magyarország és a Kereszténydemokrata Néppárt megvédi szuverenitásunkat, családjainkat, gyermekeinket.

„Magyarország a magyaroké!” – zárta állásfoglalását a kisebbik kormánypárt.

Írta a Magyar Hírlap