A Türk Államok Szervezete Magyarországi Képviseleti Irodájának előadótermében október 31-én megemlékeztünk első közép-ázsiai nagykövetünkről, Torma Józsefről. Emlékeim feldolgozása közben mondták be a hírekben, hogy a magyar miniszterelnök Asztanába megy a Türk Tanács soron következő, 10. ülésére. Lelki szemem előtt máris egy pályaív képe villant fel, modern türk kapcsolataink alkotta pálya képe.
Magyarország legújabbkori történetében a türk népek felé történő nyitást első sorban három lelkes tudósnak köszönhetjük. Mándoky Kongur Istvánnal kezdeném, hiszen ő esett ki közülünk leghamarabb. Már a 70-es évektől járta a török népek lakta, főleg szovjet területeket és megtapasztalta az anyanyelvek sorvadását. Felháborította az ottani népnyelvek visszaszorítása, az orosz erőltetése. Ő anyanyelvükön szólította meg az embereket, s biztatta kultúrájuk feltámasztására és megőrzésére őket. Nagy szerepe volt a romlás megállításában, a népek öntudatra ébresztésében. Amikor 48 évesen, 1992-ben a dagesztáni Mahacskalában váratlanul rosszul lett és meghalt, érthetően azt suttogták, hogy a nyomában lihegő KGB tette el őt láb alól.
Az egész életében a török kapcsolatok építésével foglalkozó másik barátom a szintén váratlanul, most, 2023. augusztusában elhunyt Hóvári János volt. Az addig a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa és egyetemi tanár 1992-ben vállalt állást a Külügyminisztériumban, s ott rögtön közös munkába fogtunk. Együttműködtünk a közép-ázsiai és a közel-keleti kapcsolatépítésben. 1993-ban részt vett számos országra kaput nyitó magyar küldöttségünk nagy útján; később volt Tel Avivban, Kuvaitban és Bahreinben, majd Törökországban nagykövet. Ez utóbbi minőségében segített nekem a Magyar Országgyűlés és a TURKPA, a türk államok parlamentjeinek szervezete közti kapcsolatépítésben, amelyhez való kivételezett csatlakozásunk azután utat nyitott a kormányzati szintnek is. 2016-ban a „Zrínyi Miklós – Szigetvár 1566” emlékév munkálataival megbízott programjainak, költségvetésének és koncepciójának kidolgozásával megbízott emlékbizottság elnöki posztját töltötte be. Turkológiai munkássága mellett részt vett a türk államok és Magyarország közötti kapcsolatok kiépítésében. Végül pedig a türk nyelvű államoknak az EU-n belüli egyetlen, budapesti képviseleti irodáját vezette haláláig.
Harmadikként pedig Torma Józsefre emlékezem. Ő – ha élne – most lenne 80 éves. A turkológiában elsősorban baskir néprajzi kutatásai kiemelkedőek; 1979 és 1991, között – mint korunk Juliánusz barátja – járta végig Baskíriát. Nekem pedig különösen közös harcostársunkra, Mándoky Kongur Istvánra emlékező könyve (Bírem bellő, íkem ígő, 1992) áll közel a szívemhez. A reménylett nagy rendszerváltoztatás beköszöntekor ő is a Külügyminisztériumnak ajánlotta fel szolgálatait. S ez után néprajzi és nyelvi ismereteire alapozva a gyakorlati diplomácia kiemelkedő teljesítménye következett. Ezért érdemes felidézni tevékenységét.
*
1991. szeptember 3-án váltja Vásáry Istvánt főkonzuli állomáshelyén, október 23-án pedig bemutatkozó fogadás tart Isztambulban. (A szintén turkológus Vásáry ekkor lett Ankarában nagykövet.) Torma József új beosztása kezdetén, 1991. szeptember 24–29. között Nazarbajev kazak elnök negyven fős küldöttség élén Törökországba látogat. Erről ő a kazak emigráció vezetőjétől szerez megbízható híreket: többek között asztalra került a kazak értelmiség képzése, az anyanyelvi kultúra, az anyanyelvi tanárképzés, a népesedés, a nemzeti hadsereg, az ásványkincsek tulajdonlása, az önálló külpolitika igénye, szabadkereskedelmi övezet létrehozása, s a közvetlen légiforgalom Törökországgal.
Lelkesen fog bele a munkába. Ahogy írja: „távlati külpolitikai esélyeit tekintve Közép-Európa legkedvezőbb helyzetben levő népe a magyar. A világnak egyetlen népe sem tudhat annyi, gyönyörű fejlődés előtt álló testvérnépet maga mögött, mint mi. Törökországban, Japánban, Koreában, Finnországban és Észtországban tankönyvi adat a magyarsággal való rokonság. Ezenkívül nyelvi, származási vagy lelki közösséget vállalnak velünk Észak-Kína, Mongólia, Belső-Ázsia, a Kaukázus, a Baltikum népei és Ukrajna. Hogy ezekkel a lehetőségekkel élhessünk, annak két föltétele van: hogy fölismerjük érdekközösségünket, és (hogy) megmaradjon a magyar nép. Az elsőben a nemzeti tudatú magyar értelmiség megpróbálja megtenni a tőle telhetőt. A másodikban a nemzeti belpolitikának kell a leghatározottabban és tántoríthatatlanul intézkednie.” Kiemeli, hogy számunkra időszerű a kazak vezetéssel a legmagasabb szintű, sok oldalú kapcsolatok felvétele; szükséges a szovjet Belső-Ázsia – s ezen belül kiemelten Kazakisztán – helyzetének sokoldalú elemzése; az ott meglevő szimpátia fölkeltése nálunk is testvérvárosi, testvérintézményi, pártközi, parlamentközi kapcsolatok fölvétele révén kölcsönös, hosszútávú politikai érdek, amihez a népi diplomácia kialakítása, közös beruházások, gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése adnak lehetőséget. Jelentése végén leszögezi: „magam részéről török-magyar-szovjet belső ázsiai hármas kapcsolatok alakítását próbálom minden vonatkozásban isztambuli állomáshelyemről egyengetni. Torma József főkonzul, 1991. november 4.”
*
A történeti kapcsolódásokat szem előtt tartva javasoltam, hogy a függetlenségüket kinyilvánító szovjet utódállamokba ne akkreditáljuk automatikusan a moszkvai képviseletünket, hanem – addig is, míg ki tudjuk építeni további kapcsolatainkat – a moszkvai nagykövet legyen felelős Jerevánért, a kijevi Tbilisziért, s az ankarai a török Közép-Ázsiáért. Ennek szellemében helyeztük át Torma Józsefet Ankarába az ottani nagykövetségünk „központi-ázsiai ügyekkel megbízott tanácsosa” megjelöléssel. 1992. november 18-án részt vesz hat török nyelvű köztársaság gazdasági szervezetének, az ankarai székhelyű Yeni Forum-nak (Új Fórum) az ülésén. Ott tűnt fel a jelenlevőknek, hogy a magyar diplomata bár beszél oroszul, de a közép-ázsiai türkökkel saját nyelvükön tárgyal. Valamint megkezdi a célterületen tényfeltáró utazását. 1992 májusában sorra veszi Kazakisztánt, Kirgizisztánt és Özbekisztánt; 1993 januárjában meglátogatja a kazak parlament Interparlamentáris Bizottságát, s jelzi haza annak igényét egy Magyarországra történő látogatásra, valamint a törvényjavaslatok cseréjére. 1993. január 5–14. között egyrészt gazdasági kérdésekről tájékozódik, másrészt felveszi a személyes kapcsolatot a kazak Külügyminisztérium konzuli osztályával (ennek jelentősége, hogy 1986-tól Kölszáriban, Tengiz mellett magyar konzulátus működött az ott dolgozó magyar állampolgárokra való tekintettel). Rányitja az ajtót a kazak külügyminisztérium Amerikai és Európai Főosztályára, s három fő témát vezet elő: 1. a fölállítandó magyar nagykövetség épületügye, 2. magas szintű látogatások (Nazarbajev elnök és Tyerescsenkó miniszterelnök magyarországi, Kelemen államtitkár kazakisztáni útjának terve), 3. Kazakisztán szomszédsági kapcsolatai.
Az 1993. január 28-án keltezett jelentésében Törökország és a közép-ázsiai köztársaságok kapcsolatáról felhívja a figyelmet arra, hogy míg korábban – a szovjet uralom előtt – a törököknek a rokonnépekre vonatkozó ismereteik a magyaroktól származtak, s ezt Atatürk politikailag hasznosította is, de most a pánszláv világbirodalom szétesése után Törökországnak módja nyílt a jelen helyzet valós fölmérésére. Sokszintű tárgyalásaiból Torma József azt szűrte le, hogy nyelvileg és kulturálisan nem egységes, hanem tagolt a türk népek tere. Törökország tehát az ellentétes érdekek szövevényében nem lehet vezető hatalom számukra, de független múltja és gazdasági ereje miatt a talpra állás fontos gyámola lehet. Kiemeli, hogy a török miniszterelnök a társ-államokból köztársaságonként 2-2 ezer személyt, összesen tízezret fogadott be oktatásra, hogy Törökország áruhiteleket biztosít és részt vesz a bankrendszer kialakításában. Elakadást lát a különböző írásrendszerek, ábécék közelítése terén (ennek szövevényes rendszere az identitásvesztés egyik eszköze volt a Szovjetunióban). Ami a magyar lehetőséget illeti arra talán a saját tapasztalatom a legjobb példa. Az özbek számvevőszék, mint új feladat ellátásához szükség volt „nyugati” tapasztalatokra. Természetszerűleg először Törökországba mentek okulni. Ám amikor Magyarországon is jártak, megjelentek államtitkári irodámban és elmondták, hogy nálunk értették meg igazán feladatukat, hiszen mi a rendszerváltás tapasztalataival is tudtuk őket gazdagítani.
Torma József, terepmunkához szokott tudósként gyakran úton van; s szinte folyamatosan látogat állami, parlamenti szerveket. Figyelme Kirgiziára is kiterjedt (Almatiból kívántuk ellátni a Biskekben, sőt a tadzsik Dusanbéban felmerülő ügyeket is). Kirgizeknél is sorra vette a parlament interparlamentáris bizottságát, a külkereskedelmi állami bizottságot; a kereskedelmi, a turisztikai és a kulturális, valamint a közlekedési minisztériumot. (Az utóbbi témajegyzékéből hadd emeljem ki az IKARUSZ-buszok, gyógyszerek, víztárolókhoz turbinák szerelésének kérdését, s hidro-energetikai együttműködési javaslatunkat).
*
A Trianonhoz vezető I. világháborúvégi magyar szerencsétlenkedésből – épp az atatürki török példát megismervén – már rég levontam azt a következtetést, hogy a történelmi fordulópontoknál csak az erőbevetés a helyes magatartás. Egyszerűbben: az életben meg kell ragadni a lehetőségeket, mert a kihasználatlan pillanat nem tér vissza. Így tettem, amikor Antall József miniszterelnök 1992-ben felajánlotta nekem a külügyminisztériumban a politikai államtitkári állást. Nála – mint jóval később Kövér László parlamenti elnöknél is – már kinevezésem előtt is hatottak a türk kapcsolatépítés jelentőségére vonatkozó érveim. Ebben a szellemben ajánlottam már korábban Antall figyelmébe Torma professzort, s a külügyben most így választottam közvetlen munkatársamnak Hóvári Jánost. És ahogy Gárdonyi Géza fejezi ki a Láthatatlan ember katalaunumi jelenetében: „burr, megindultunk”. Kinyújtottuk kezünket keleti testvéreinknek.
Ha ezt akkor nem tesszük meg, amikor nálunk minden karrier a nyugati szemhatárt fürkészte, akkor lehettünk volna megtűrt polgári kezdeményezés, „széplelkek köre”. Hogy ez így van, bizonyítani is tudom. Mert hasonló lehetőségem nyílt még Dél-Amerikában, de ott a miniszterem ellenkezése miatt nem vállaltam a nyitást. Ott akkor nem is lett semmi. A kiemelt türk kapcsolatokért viszont vállaltam az ütközéseket.
Így adódott, hogy a világpolitikában tusakodó nagyvadak mellett mi is labdába rúghattunk Közép-Ázsiában. Kezdettől ott voltunk, s jelenlétünk fontos volt. Az óriási terület ekkor megmozdult, és senki sem tudhatta, merre vesz irányt. Mi viszont közvetlenül megfigyelhettük a térségbeli változásokat, fontos eseményeket. Az Egyesült Államok fő törekvését a külügyet vezető James Baker úgy fogalmazta meg, hogy az Amerika anélkül kívánja erősíteni jelenlétét a térségben, hogy az a (poszt-) kommunista vezetőknek legyen segítségére. Az iszlám úttal szemben ekkor örömmel vette volna, ha a nyugati világba beilleszkedő NATO-tag Törökország mutat utat a térségben. Ugyanis Irán részéről Ali Akbar Velajati külügyminiszter már 1991 novemberében megjelent a turáni államokban jelentős műszaki segítség és infrastruktúra-korszerűsítés ígéretével. Mintegy gyors válaszként 1992 nyarán az orosz Sohin miniszterelnök-helyettes és Kozirjev külügyminiszter látogatott el a függetlenült Közép-Ázsiába.
Tekintettel arra, hogy a geopolitikai elképzelések mellett a gazdasági lehetőségek is nagy érdeklődést váltottak ki, érthető, hogy szinte mindenki, s köztük természetesen Kína, Dél-Korea, Pakisztán, Szaúd-Arábia, sőt a korábbi sorstárs Ukrajna is megjelent: 1993 februárjában Kucsma ukrán miniszterelnök tett jelentős utat Közép-Ázsiában – két helyettese, valamint három minisztere (a külgazdasági, a közlekedési és a hírközlési) kíséretében. Fő tárgyuk az ukrán energiaellátás ügye volt, de aláírtak 52 gazdasági okmányt. A terület jelentőségéhez az is hozzájárult, hogy Özbekisztán adta addig a Szovjetunió aranytermelésének a negyedét, Kirgizisztán látta el korábban az oroszokat uránnal, s az öt türk köztársasából négynek van olaja és földgáza. Az összehangolódás kora kísérleteként pedig 1993. január közepén regionális együttműködési szerződést kötött Kazakisztán, Türkmenisztán, Özbekisztán, Kirgizisztán és Tadzsikisztán.
Valamint természetesen rámozdult a felnyíló térségre a közvetlen nyelvrokon Törökország is. Turgut Özal köztásasági elnök 1992 áprilisában 200 tagú küldöttséget vezetett Közép-Ázsiába. Én is igyekeztem: alapos, de gyors előkészítés után – melyet megelőzött 1991. december 16-án a Kazak Köztársaság függetlenségének kikiáltása, s ezt gyorsan követte (már december 26-án) a magyar kormánynyilatkozat a FÁK tagországok elismeréséről, majd 1992. április 2-án a diplomáciai kapcsolatok felvétele – még ugyanazon hónapban, április 19-étől 27-ig egy mintegy 50 tagú küldöttség élén végigtárgyaltuk Özbegisztánt, Kirgizisztánt, Kazakisztánt, Türkmenisztánt, Iránt, Törökországot és Moldovát. Amint a továbbiak mutatják, a térség központi nagy állama, Kazakisztán bizonyult akkor a legalkalmasabb partnernek. Így megsürgettem és utam közben megszületett az 1992. április 22-i kormányhatározat az almati nagykövetség felállításáról, s ezért a helyszínen személyesen is bejelentettem a megnyitást és Torma József ankarai tanácsos ideiglenes ügyvivői megbízatását.
Új hatáskörét gyakorolva ő 1993. április 24-én ügyvivői beszámolót készített a miniszterelnök számára is közép-ázsiai utamról. Így kezdi:
„Miniszterelnök Úr elnézését kérem, hogy ideiglenes ügyvivői beszámolómat – bár Kelemen András államtitkár úr közvetítését kérve – közvetlenül Önhöz intézem, de az ügy jelentősége miatt ezt indokolhatónak találtam.
Az út jelentősége. Kelemen András államtitkár úr 1993. április 18-a és 22-e között négy központi ázsiai türk köztársaságot keresett föl. A térségben nemcsak először járt rangos magyar politikus, hanem az államtitkár úr azt, a jelentős – főleg első – látogatások alkalmával más országokban szokásos, de nálunk először alkalmazott eljárást is követte, hogy politikusok és üzletemberek széles körével indult útjára. (…) kísérete mintegy ötven főből állt. Az NGKM kivételével az ügyben érdekelt valamennyi minisztérium és üzletág képviseltette magát valamilyen formában. A politikai nyomaték és a gazdasági érdek összekapcsolásának jogosságát bizonyítja az, hogy miután államtitkárunk tárgyalásai során minden helyen javasolta az Európai Közösségtől kapott hiteleknek magyarországi vásárlásokra való fölhasználását, javaslata után órákon belül ennek a hitelnek a fölhasználásával többek között több millió ECU-s magyar gyógyszervásárlásról állapodtak meg szakembereink több köztársaságban.”
Összegzésül pedig leszögezi:
„Két ország közötti kapcsolat jelentőségét gesztusokkal, a kölcsönös politikai látogatások szintjével szokták hangsúlyozni, de elengedhetetlen, hogy mindezt komoly gazdasági érvek is erősítsék – különösen egy olyan, nagy fejlődés előtt álló, de nehezen induló térségben, mint Központi-Ázsia.”
Ezután került sor az 1992. június 12-i jegyzőkönyvre a magyar Közoktatási Minisztérium és a kazak Oktatási Minisztérium között kazak diákok magyarországi képzéséről, majd Antall elküldi a meghívást a kazak Nazarbajev elnöknek és Tyerescsenkó miniszterelnöknek, valamint a kirgiz elnöknek, Akajevnek. Közben Gergátz Elemér földművelésügyi miniszter mezőgazdasági kivitelünk ügyében tárgyal.
Itt az ideje, hogy sikeres ügyvivőnket nagyköveti rangra emeljük! Ehhez 1993.szeptember 1-re Torma József elkészít egy tervezetet: ez a „háttér és munkaterv-vázlat a magyar-kazak kapcsolatok alakításához”.
Itt többek között felfigyel egy jellegzetes poszt-szovjet jelenségre a belső viszonyokban: „… Az utóbbi időben azonban az orosz lakosság is egyre erélyesebben követeli kisebbségi jogait. Minthogy azonban a kazakokat előzőleg nem kényeztették el ilyen kiváltságokkal, most zavarodottan és ingerlékenyen fogadják az oroszok szokatlan kívánságait.”
A lehetőségeket és szükségleteket így látja: „Sokoldalú kapcsolataink alakításában könnyebbséget jelent egymás ismerete. Kihasználva a kazak részről meglévő komoly érdeklődést fontosnak tartanám a parlamentek közötti közvetlen kapcsolatok kialakítását (külügyi, alkotmányjogi, jogalkotási, gazdasági, kulturális, stb. téren). Ugyanígy a művelődési (és oktatási) minisztériumok között már meglevő kapcsolathoz hasonlóan kezdeményezni szeretném az egészségügyi, katonai, környezetvédelmi, közlekedési, ipari és kereskedelmi tárcák közötti magas szintű kapcsolatok felvételét és fenntartását is.
Előbb-utóbb szükségesnek tartanám katonai attasék cseréjét.
A napi szükségletek (idegenforgalom, bevásárló turizmus, kazak politikai szándékok) miatt is – véleményem szerint – minél előbb napirendre kell tűznünk konzuli kapcsolataink rendezésének kérdését. Majd kívánatos lenne egy idő után az idegenforgalmi kapcsolatok felújítása is a két ország (illetve inkább térség) között.
Kapcsolataink kedvező alakításában támaszkodnunk kell a közép-ázsiai türk népek részéről irányunkban megnyilvánuló szimpátiára, a magyar etnogenézis török szálaiból adódó rokonságtudatra. De fontos e kapcsolatok jellegének tudományos módszerekkel megvalósuló feltárása is. Ezért célszerű elősegíteni a két ország néprajz, régész, nyelvész, antropológus, történész és más kutatóinak egymásra találását is.
A tudományos akadémiánk és kutatóintézeteink (egyetemeink) közötti kapcsolat kiterjedhet további olyan gazdasági szempontból is jelentős (vagy csak Közép-Ázsia sajátos körülményei között vizsgálható) kérdésekre is, mint az öntözéses mezőgazdaság, növény- és állatgenetika, biológia, földtan, éghajlattan, környezeti ártalmak csökkentése, stb.
A felvázoltak – mutatis mutandis – sok szempontból vonatkoznak a térség többi új államára is. Almati nagykövetségünket olyan regionális külképviseletként képzelem el, amely kiegyensúlyozottan alakítja hazánk sokoldalú kapcsolatrendszerét a térség valamennyi – egymással sokszor rivalizáló, de történelmi távlatokban egymásra kölcsönösen ráutalt – köztársaságával.”
1994. febr.22-én megtörtént Torma József almati nagyköveti megbízólevelének átadása. Ezután máris előkészítjük a Kurmanguzsin miniszterhelyettes vezette kazak külügyi küldöttség fogadását március 9-ére. Új nagykövetünk még márciusban meglátogatja a kazak Gazdasági Minisztériumot, vízumügyben a Belügyminisztériumot és felveszi a kapcsolatot az ifjúságügyi-turisztikai és sportügyi minisztériummal is (pl. Szarikizi Birganim miniszterrel első európai nagykövetként tárgyal).Március 27. és 30. között Latorcai János ipari miniszterrel Kazakisztánba érkező 130 üzletember látogatását szervezi. Április 25-én pedig már itthon Zsigalov külügyminiszter-helyettessel látogat el a Videoton-gyárba. Még 1994. év vége előtt magyar-kazak kormányközi gazdasági bizottság alakul.
*
Az 1994.évi magyarországi választások eredményeként bekövetkezett MSZP-SZDSZ hatalomátvétel ellenére, kikerülvén a kormányzati helyzetből, igyekeztünk tartani a kapcsolatokat. Így 1995 augusztusában hivatalos résztvevője lehettem az Abaj Kunanbajuli (1845-1904) emlékülésnek és -ünnepségnek Kazakisztánban, és 2007-ben a magyar parlament részéről választási megfigyelőként fordulok meg a kazakok között. Munkánk látványos gyümölcse lehetett volna a kazak elnök magyarországi hivatalos látogatása. Ennek terveit kidolgoztuk, előkészítő munkálataink megtörténtek. Reméltük, hogy 1993-ban sikerül megvalósítanunk, de végül jócskán belenyúlt a következő kormány időszakába, mely már közel sem tekintett valódi érdeklődéssel Közép-Ázsiára. Megkezdődött a kapcsolatok pangása, leépülése (amint ezt jelzi az Almati-Atirau-Budapest járat megszűnése, s a MALÉV atiraui leszállási engedélyének megvonása).
Végül is a Horn-kormány idején látogatott meg minket Nazarbajev elnök. 1994 decemberében az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet budapesti csúcstalálkozójára érkezett, majd csak 2007-ben tett hivatalos látogatást Magyarországon. Így 2007. november 23-án a Nazarbajev elnök tiszteletére adott díszvacsorán én valójában Torma József barátomra emlékeztem s emlékeztettem a kazak és magyar résztvevőket.
Őneki kellett volna az elnöki asztalánál helyet foglalnia, ám akkor ő már nem volt közöttünk. 2000-ben vettünk végső búcsút a türk kapcsolatépítő első nagykövetünktől.
Ma pedig – visszatekintve a kezdetekre is – elégedetten nyugtázhatjuk a türk államok együttműködési szervezeteiben elért megbecsült helyünket.
A szerző volt külügyi államtitkár, a Nemzeti Fórum alelnöke
Írta a Magyar Hírlap
