Elkelt Horn Gyula Mercedese

Elkelt Horn Gyula Mercedese

A lap arról számolt be, hogy egy hazai, oldtimerek felújításával és értékesítésével foglalkozó cégnek sikerült megvásárolnia ezt a csodaszép, fekete Mercedes-Benz C osztályt. A jármű új tulajdonosa azt is elmondta, hogy a COS-978 rendszámú autó 1994 és 1998 között Horn Gyula és családja részére fenntartott autó volt, amelyet hivatali időn kívül maga Horn Gyula is rendszeresen vezetett.

A cikk azt is megemlítette, hogy a Horn-kormány leköszönését követően a C osztály Áder János magánhasználatú autója lett, aki ekkor az Országgyűlést vezette, majd később köztársasági elnökké lépett elő. Ő és családja használta az autót 2003-ig.

Írta a Magyar Hírlap