Hamilton: Szerintem Vegas bizonyított

Hamilton: Szerintem Vegas bizonyított

Egy defekt miatt a mezőny végéről kellett felzárkóznia Lewis Hamiltonnak az F1-es Las Vegas-i Nagydíjon: Oscar Piastrival ért össze, de ezt követően jó tempót diktálva végül a hetedik helyért járó pontokat szerezte meg az éjszakai futamon.

„Nagy kihívás volt ez a futam. Kemény gumikon rajtoltam, ami az elején elég trükkös volt és kaptam egy nagy ütést is valakitől hátulról. Szerintem Carlos volt, és próbáltam nem eltalálni az autókat, akik előttem megpörögtek. Visszaestem öt-hat pozíciót” – mondta Hamilton a Sky Sportsnak.

f1-hamilton-mercedes-vegas_1

„Ezt követően elkezdtem felzárkózni, jónak éreztem a tempót és a gumikat, jó volt az érzés. Bementem belülre Piastri mellé és nem igazán tudom, hogy mi történt, nyilvánvalóan ütköztünk. Szerintem versenybaleset volt” – tekintett vissza a defektet okozó esetre a brit.

„Sok jó előzési lehetőség volt ma, és szerintem mindenki, aki negatívan beszélt a hétvégéről, és azt mondta, hogy itt minden csak a show-ról szól, stb., szerintem Vegas bebizonyította, hogy nem volt igazuk” – fogalmazta meg véleményét az egész hétvégéről Hamilto.

A hétszeres világbajnok ezzel az eredménnyel bebiztosította az év végi harmadik helyét az egyéni pontversenyben, sem előre, sem hátra nem juthat már a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíjon.

formula.hu