Emberi jogi konferenciát tartottak az ENSZ székhelyén, magyar intézmények társszervezésében

Emberi jogi konferenciát tartottak az ENSZ székhelyén, magyar intézmények társszervezésében

MH/MTI
2023. november 18. szombat. 6:45

A Transzatlanti Csúcstalálkozót ötödik alkalommal tartották a Politikai Hálózat az Értékekért nevű nemzetközi szervezet kezdeményezésére ezúttal az ENSZ székhelyén, emlékezve az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata elfogadásának 75. évfordulójára is.

Az esemény társszervezője és támogatója volt magyar részről a Polgári Magyarországért Alapítvány, valamint az Alapjogokért Központ, míg az amerikai szervezők között volt a Heritage Alapítvány, és az Intézet a Nők Egészségéért nevű szervezet. A felszólalók között volt több politikus és kormánytag Latin-Amerikából, valamint Afrikából, és civil szervezetek vezetői az Egyesült Államokból.

A konferencia ünnepélyes megnyitóját csütörtök este Magyarország New York-i főkonzulátusán tartották, ahol köszöntőt mondott Gál Kinga, az Európai Parlament fideszes képviselője, majd a konferencia pénteki tanácskozásának egyik nyitóbeszédét Kavecsánszki Ádám, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnöke tartotta az ENSZ székhelyén.

Az alapítványi elnök a konferencia előtt az MTI-nek adott interjúban egyebek között arról beszélt, hogy az emberi jogokról szóló esemény illeszkedik a Polgári Magyarországért Alapítvány küldöttségének amerikai látogatásába, amelynek minden eseményén alkalom nyílik az értékalapú magyar kormányzati politika bemutatására.

A konferencia szülői jogokról szóló panelbeszélgetésének résztvevője volt Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója, aki az MTI-nek nyilatkozva az ENSZ-esemény céljai között említette, hogy visszaadják az emberi jogok eredeti jelentéstartalmát. Megállapította, az emberi jogok mai értelmezése és definíciója jelentősen eltér attól a tartalomtól, amit az emberi jogi nyilatkozat megszövegezői adni kívántak.

A jogász kiemelte a család szerepét, valamint a szülők gyermekük neveléséhez fűződő jogaira vonatkozó különböző és változó megközelítéseket. Az emberi jogok folyamatos átértelmeződése kapcsán Törcsi Péter a nyugati progresszív világot érintő általános problémának nevezte, hogy “minden emberi vágyból lassú folyamat révén emberi jog lesz”, és a konferencia fontos céljának nevezte annak megmutatását, hogy a “józan ész alapján kell gondolkodni akkor is, amikor emberi jogokról beszélünk”.

A Politikai Hálózat az Értékekért nemzetközi szervezet első Transzatlanti Csúcstalálkozóját még 2014-ben, szintén New Yorkban az ENSZ székhelyén tartották, tavaly pedig Budapesten rendezték az eseményt.

Írta a Magyar Hírlap