Pszichológia magazin: Egyszer létrejön egy tenger, ahol megoszthatjuk egymással a szenvedéseinket

A családon belüli szexuális erőszak tabutéma, a legtöbbször távolságtartással kezeljük. Miután legbelül hiszünk az igazságos világban, szeretnénk azt hinni, hogy ez velünk, a szeretteinkkel nem történhet meg.

Pedig jelentős problémáról van szó: „csak” a gyermekkori szexuális abúzus megélő nők aránya átlagosan húsz százalék, míg a férfiak esetében öt-tíz százalékos érintettségről van szó – mondta el Szirtes Lili tanácsadó szakpszichológus A bántalmazó árnyékban – Kiút a traumából az EMDR módszerével című könyvének bemutatóján.

Váratlan és sokkszerű

De mit is nevezünk traumának? Mint Szirtes Lili szavaiból kiderült, traumáról akkor beszélünk, ha váratlan és sokkszerű esemény ér bennünket, ami teljesen kibillent bennünket az egyensúlyunkból; nincsenek hozzá megküzdési stratégiáink, az addig alkalmazott megoldásaink átmenetileg nem működnek.

A trauma feldolgozásnak első lépése – fejtette ki a szakpszichológus az UP Rendezvénytér szép számmal összegyűlt közönségének – az önmagunk felé való radikális őszinteség, és annak beismerése, hogy valami történt velünk. Ám ha nem egy felnőttkori, pontosan körülhatárolható eseményről – például egy balesetről, betegségről van szó – a terápiás folyamat ritkán indul konkrét témával.

A burok megsérül

A gyerekkori történetek feltárása hosszú folyamat. Szilágyi Liliána traumatúlélő számára tragikus volt a szembesülés, hogy a fájdalom egy olyan embertől érkezik, akinek szeretnie, támogatnia kellene őt. „De egy gyerek minden szinten kiszolgáltatott helyzetben van” – tette hozzá, Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztőjének kérdésére válaszolva.

A mai napig tudatosan kell figyelnie arra, hogy a szeretet nem jár együtt a fájdalommal, és ha valami fájdalmat okoz számára, akkor az nem természetes dolog. Egy gyerek számára a szülei és a feltétel nélküli szeretetet jelenti a biztonságot, de „ha ez a burok megsérül, akkor a gyerek a felejtést és a tagadást választja, mert egyedül nem tud szembenézni a világgal” – érzékeltette mindazt, amit a szakpszichológus elméletben megvilágított a közönség számára.

A gyerekkori traumák terápiájához a legtöbbször a jelenből indulunk ki, az ahhoz kapcsolódó tüneteket érdemes közelebbről megnézni – mondta el a szakpszichológus. Ez azért fontos, mert például a traumatúlélőkben kialakult, „engem nem lehet szeretni”-típusú belső programok állandó és extrém magas stresszszintet idéznek elő, vagyis az illető folyamatosan készül a szerinte várható fenyegetésre.

A jelennel való foglalkozás, a biztonság és stabilitás megteremtése után lehetséges csak a mozaikszerű traumatörténettel való szembesülés, hogy az idővel és türelemmel elmesélhető emlékké válhasson. Mivel a trauma egyik legnagyobb tragédiája „a láthatatlansága”, fontos, hogy az elszenvedők őszinte kérdésekkel hitelesítsék önmaguk felé a fájdalmaikat, szenvedésüket. Így az emlékek lassan egy elbeszélhető, narratív történetté állhatnak össze.

„Most kezdődik”

„Biztos, hogy ez jelenti a biztonságot? Miért vagyok félelemmel és szorongással telve, miközben a családomnak kellene a legbiztonságosabb helynek lennie a világon?” Az évek múltával ezeket a kérdéseket tette fel önmagának Szilágyi Liliána, kiemelve, hogy „a traumafeldolgozás során nagyon fontos, hogy az ember őszinte legyen önmagához, merjen kérdezni magától, és legyen bátorsága a sötétségből a fény felé lépni”. Ezt követően már egyre több embernek mert beszélni a helyzetéről.

Az úszónő először autodidakta módon próbálta megoldani a nehézségeit, de ma már senkinek sem ajánlja ezt az utat, mert „szörnyűséges mélységet él meg az ember”. Amikor végül el tudott költözni a bántalmazó közegből, azt hitte, hogy ezzel máris egyenesbe került, ám egy barátnője ébresztette rá, hogy a neheze még csak „most kezdődik”.

Végül az egyik, nagyon támogató külföldi edzője adta meg számára a kezdőlökést, hogy felkeressen egy pszichológus szakembert. Ezzel pedig egy nagyon intenzív terápiás folyamat vette kezdetét – és ahogy Szirtes Lili is megjegyezte korábban – először a mindennapok érzelmi stabilizációját kellett megoldani, mielőtt érdemben hozzá tudtak volna nyúlni a traumához.

A biztonság ereje

A beszélgetés során többször is visszatérő gondolat volt az egyéni és közösségi szinten is megjelenő támogató közeg, mint a sikeres traumafeldolgozás egyik legfontosabb pillére. „Biztonságra, a közösség támogatására van szüksége a bántalmazottnak, és arra, hogy baj esetén lehessen hova menni” – fogalmazta meg Szilágyi Liliána.

Az ítélkezésmentes meghallgatás, az „itt vagyok veled és nem hagylak magadra” üzenete rendkívüli jelentőséggel bír a traumatúlélő számára. A megértés és támogatás mellett akadtak olyanok, akik elutasítással reagáltak; barátok, akik elfordultak. De amikor a fiatal nő elhatározta, hogy meg akar gyógyulni, semmi sem tarthatta vissza, „intenzíven felvállaltam az érzelmeimet”. Szerencsére körbeveszik támogató barátok, és évek óta tartó párkapcsolata is segíti.

A traumatizált embereket kísérők legyenek türelmesek, és tájékozódjanak a trauma nem könnyű természetrajzáról – emelte ki Szirtes Lili –, ugyanakkor figyeljenek magukra, a saját befogadás- és kompetenciahatáraikra. A traumatizált személy támogatása ugyanis nagyon mély személyes megtapasztalásokat is jelenthet.

Szilágyi Liliána és Szirtes Lili egyetértettek abban, hogy a bántalmazottaknak különösen nehéz a fenyegetést jelentő közegből való fizikai kiugrás a mai Magyarországon. Limitáltak a segítségkérés lehetőségei és a menedékházak kultúrája sem igazán van jelen a hazai rendszerben, illetve – ahogy más témákban is igaz – a hozzáférhetőséget a társadalmi státusz jelentősen meghatározza.

Nyitottság és igazságszolgáltatás

Judith Lewis Herman amerikai pszichiátert idézve Szirtes Lili az igazságszolgáltatást nevezte meg, mint a traumafeldolgozás utolsó fázisát. Vagyis a bántalmazottak érzéseinek érvényesítését és normalizálását, az igazság képviseletét, amit megerősíthet a témáról való beszélgetés és közös gondolkodás is.

Szilágyi Liliána is abban bízik, hogy „cseppről cseppre létrejön majd egy olyan tenger”, ahol meg tudjuk egymással osztani a szenvedéseinket, traumáinkat, és nyitottsággal találkozunk csukott szemek és fülek helyett.

Lippai Roland

Keresse a HVG Extra Pszichológia magazin legfrissebb számát az újságárusoknál vagy rendelje meg!