Kokó kiütheti az elnöki székből a csalással vádolt Kurtucz Csabát

Kokó kiütheti az elnöki székből a csalással vádolt Kurtucz Csabát

Hetek óta áll a bál a Magyar Ökölvívó Szövetségben. A súlyos betegség miatt tavaly lemondott Bajkai István – aki azóta elhunyt – utódja Kurtucz Csaba lett idén januárban. A volt ökölvívó azonban nem megbékélést hozott a szövetségbe, s olyan ellentét alakult ki közte és az elnökség között, hogy októberben a testület és az elnök is lemondott.

Azóta az előző elnökség azzal vádolta meg Kurtuczot, hogy szabálytalanul költött el legalább 170 millió forintot, ezért az ellenőrző testület elnöke feljelentést tett az ügyészségen.

Az rtl.hu beszámolója szerint a MÖSZ ellenőrző testületének korábbi vezetője a feljelentésen kívül súlyos vádakat is megfogalmazott abban a levélben, amelyet Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkárnak küldött októberben:

Kurtucz Csaba legalább 170 millió forint értékben hozott szabálytalanul döntéseket, anélkül, hogy elnökségi felhatalmazással rendelkezett volna.

Tíz elnökségi ülést érintő számlát számoltak el különböző költések miatt (ételek, italok, irodaszerek stb.), de csak öt elnökségi ülést tartottak, ráadásul megkérdőjelezhető tételek is voltak a listán, mint például pálinka.

Akadályozták a munkájukat, ezért nem fértek hozzá minden szükséges dokumentumhoz.

A könyvvizsgáló jelentése szerint a „közpénzekkel való elvárható gazdálkodás hiánya” jelent meg az elmúlt hónapokban, különösen a bérkifizetésekkel és az egyéb elszámolásokkal kapcsolatban.

A feljelentés szerint Kurtucz Csaba az előző elnök, Bajkai idején került a MÖSZ menedzsmentjébe, akkor jogi és gazdasági elnökhelyettesként munkaszerződés alapján fizetést is kapott. Az ügyészséghez beküldött beadvány szerint viszont januárban társadalmi elnökként iktatták be hivatalába. A belső ellenőrzés azt állapította meg, hogy ennek ellenére igényt tartott a fizetésre, és „havonta bruttó 2,25 millió forintos munkabért”, azaz eddig összesen 22,5 millió forintot utaltatott ki magának, amelyet ruhapénzzel, étkezési hozzájárulással és korlátlan gépkocsihasználattal is kiegészített.

Válaszul Kurtucz feljelentette az elnökséget költségvetési csalásáért.

Mindezek után több média is tényként számolt be arról, hogy Kovács István – aki 2021 márciusa és 2022 júliusa között a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (AIBA) főtitkára volt, jelenleg a Boksz Világszervezet európai szekcióját vezeti – indul az elnöki tisztségért.

Kérdésünkre az olimpiai bajnok elmondta, hogy ez még nem biztos, mert csak sportszerű, tiszta és demokratikus szabályok szerinti választáson indul. Jelenleg viszont például nem működik a jelölőbizottság, tehát nincs, amihez a jelöltek beadnák a pályázatukat. Ráadásul a november 19-ei közgyűlés napirendjei között a választás nem is szerepel, hanem csak döntés az elnök és elnökségi tagok választásáról. A szabályzat egy pontja viszont lehetőséget biztosít arra, hogy ha a jelenlevők kétharmada megszavazza, hogy legyen választás, akkor lehet tisztújítás.

„Én csak tiszta, átlátható, sportszerű körülmények között indulok a választáson. Várom a tisztújító közgyűlés kiírását, a jelölőbizottság működését. Mert etikátlan, a sportágunk hagyományaihoz méltatlan körülmények között a ringen kívül sem lehet tisztességes versengést folytatni” – hangsúlyozta Kovács István.

Írta a Magyar Hírlap