Bronzérmes Bernben a férfi párbajtőrcsapat és Algírban a női kardcsapat

Bronzérmes Bernben a férfi párbajtőrcsapat és Algírban a női kardcsapat

MH/MTI
2023. november 12. vasárnap. 19:39

Bernben az idén Európa-bajnokság Siklósi Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid, Andrásfi Tibor összeállítású párbajtőrcsapat az óriási mezőnyben a 32 között kezdett egy sima, 45–22-es sikerrel az Egyesül Arab Emírségek négyese ellen. A nyolcaddöntőben a németek vártak a magyarokra, akik simán (41–30) vették ezt az akadályt is, a negyeddöntőben viszont kiélezett asszót vívtak a kazahokkal, akiket az idei egyéni világbajnok Koch Máté, illetve a 2019-es vb-első Siklósi Gergely remek hajrájával győztek le 43–39-re.

A négy között Olaszország ezúttal jobb volt Siklósiéknál (31-38), a harmadik helyért viszont ellentmondást nem tűrő teljesítménnyel verte a csapat Dél-Korea legjobbjait, s ezzel komoly lépést tett az ötkarikás szereplés felé.

„Hatalmasat léptünk előre a célunk felé, ez a bronzérem nagyon sokat érhet az olimpiai kvalifikáció tekintetében” – idézte a magyar szövetség honlapja Dancsházy-Nagy Tamást, a válogatott edzőjét. – „A negyeddöntő volt a legélesebb meccsünk, Gergőnek a végén helyén volt az esze, a szíve és a keze. De az egész nap legnagyobb értéke talán az, hogy az összes fiú tett hozzá ehhez a harmadik helyhez! Hátra még nem dőlhetünk, de az tény, hogy jóval közelebb kerültünk az olimpiához, megyünk és dolgozunk tovább!”

Algírban az egyaránt stabilan olimpiai kvótás helyen álló női és férfi csapat is friss világbajnokként lépett pástra a szezon első vk-viadalán. A nőknél a júliusban győztes kvartettből Márton Anna hiányzott, helyét a tavaly vb-győztes Katona Renáta vette át és csatlakozott a kétszeres világbajnokokhoz, Battai Sugárhoz, Pusztai Lizához és Szűcs Lucához. Az egyéniben kissé visszafogottan szerepelt magyarok vasárnap szinte végig kiválóan vívtak, előbb a kínaiakat (45–40), majd az Egyesült Államok csapatát verték. Utóbbit úgy győzték le 45–41-re, hogy Battai +17-es mutatóval zárt. Az elődöntőben aztán Dél-Korea 45–27-re verte a magyarokat, akik a helyosztón 45–39-re múlták felül Ukrajnát.

A férfiaknál a vb-győztes Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás alkotta kvartett Törökországot 45–28-ra, Iránt 45–40-re múlta felül és jutott elődöntőbe, melyben az amerikaiaktól simán kikapott (29–45), végül pedig a bronzmeccset is elbukta Olaszország ellen (33–45).

A női párbajtőrözők legnanói vk-viadalán a Kun Anna nélkül szereplő magyar együttes (Muhari Eszter, Wimmer Dorina, Büki Lili, Dékány Kinga) öt meccséből csak egyet veszített el, de mivel az a kínaiak elleni nyolcaddöntő volt, így a kilencedik helyen végzett. A férfi tőrcsapat (Bagdány Albert, Németh András, Szemes Gergő, Tóth Gergely) szintén nem számíthatott legjobbjára, a szombati egyéni versenyben a nyolcaddöntőben megsérült Dósa Dánielre, s nélküle a 15. pozícióban zárt.

Írta a Magyar Hírlap