Világ: Figyelmeztetést adott ki a külügy az izlandi földrengések miatt

Világ: Figyelmeztetést adott ki a külügy az izlandi földrengések miatt

A vulkanológusok szerint kitörésekre kell számítani.

Az utóbbi időszakban megnövekedett a földrengések száma a Reykjanes-félszigeten, ami újabb vulkánkitörést vetíthet előre – írja figyelmeztetésében a Külgazdasági és Külügyminisztérium Konzuli Szolgálata.

Mint írják, a helyi hatóságok polgári védelmi vészhelyzetet hirdettek és megemelték a készültségi fokozatot Grindavík településre, mivel a közelben található Thorbjörn-hegy környékén jelentős a szeizmikus aktivitás a magma felhalmozódása miatt. Már a város kiürítési terve is megjelent.

A Konzuli Szolgálat javasolja a hírek követését és a fokozott elővigyázatosságot, valamint az Izlandra való utazás megfontolását.

Ahogy arról beszámoltunk, a Reykjanes-félszigeten található Thorbjörn-hegy környékét több mint két hete naponta több száz kisebb földrengés rázza meg, mivel a vulkáni magma mintegy 5 kilométer mélyen a föld alatt felgyülemlett. Csütörtök kora hajnalban sietve hagyták el a vendégek az Izland egyik leghíresebb nevezetességének számító, Blue Lagoon fürdőjéhez tartozó szállodákat, miután egy 4,8-as erősségű rengés riasztotta fel őket álmukból.

Az izlandi meteorológiai hivatal szerint október 27. óta 9 centiméterrel emelkedett a föld a környéken. Thorvaldur Thordarson vulkanológus úgy fogalmazott: „Fel kell készülnünk a legrosszabbra, a csütörtökihez hasonló, 5-ös erősségű földrengések a kitörések ismert előjelei”.

Az Izland délnyugati partvidékén található Reykjanes-félszigethez tartozik egy vulkáni rendszer, amely 2021 óta háromszor tört ki, miután 800 évig szunnyadt.Grindavíkban, a 3400 lakosú halászvárosban a lakosok már több szeizmikus epizódot is átéltek, amióta a Reykjanes-félsziget három évvel ezelőtt elkezdett dübörögni. A tegnap esti rengések a korábbiaknál erősebbek voltak.

(Nyitóképünk illusztráció)

HVG