A heves megyei településen főként Fülöp-szigeteki vendégmunkások szedik a gombát.
50 millió forintos EU-s támogatásból Fülöp-szigeteki bevándorlóknak építettek konténerekből munkásszállót Kerecsenden – fedezte fel Hadházy Ákos. Az országgyűlési képviselő a konténerfaluról a Facebookon osztott meg képeket, a kötelezően kihelyezett tábla szerint a pénzből 13 lakókonténert vettek, ebből (is) építették meg „ezt a végtelenül szomorú komplexumot”.
Az 50 milliós támogatott hitelt a GINOP-8.8.1-17 „Foglalkoztatás ösztönzése célú hitel” elnevezésű projekt keretében kapták – hívja fel a figyelmet Hadházy.
A kedvezményezett Okker-Plusz Kft. tulajdonos-ügyvezetője a feldebrői illetékességű Kanalovics Tamás Zsolt, a cég Budapestre van bejelentve, de van egy fióktelepe Kerecsenden. Kerecsend és Feldebrő szomszédos települések Eger tőszomszédságában. A cég sikeresnek semmiképpen nem mondható, 2022-ben 11,5 millió forintos árbevétel mellett 6 millió forint veszteséget termelt.
A kerecsendi Korona Gombaipari Egyesülésről nyáron cikkezett a kormánymédia – mint a vendégmunkások foglalkoztatásának sikersztorijáról. A vendégmunkások alkalmazását és ügyes-bajos dolgait intéző Kovács Anita elmondta, hogy miközben újabb beruházásokra nyílt lehetőség, s a termelőkapacitás megsokszorozódott, elfogyott a magyar munkáskéz. Ezt eleinte Kárpátaljáról majd Ukrajna más részeiről pótolták, ám idővel egyre többen érkeztek más országokból is. Jelenleg 45 ukrán, 12 vietnámi, 4 mianmari, 134 filippinó és 33 magyar alkalmazott szedi a gombát.
Kovács Anita arról is beszámolt, hogy a cégben hamarosan további 150 új munkavállalóra lesz szükség, akik könnyen lehet, hogy szintén külföldről érkeznek majd, már a munkásszálló is épül a számukra.
Hadházy Ákos Facebook-posztjának megjelenésével nagyjából egyidőben Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor a Kossuth rádióban épp heves migránsellenes kirohanásban volt, szerinte akit egyszer beengedünk, azt többet nem lehet kitenni, sőt a migráció kapcsán már azt vizionálta a miniszterelnök, hogy „gázai minigettók” fognak létrejönni Magyarországon, ha nem sikerül kint tartani a migránsokat. Orbán Viktor arról is beszélt, hogy „hálát ad a Jóistennek”, amiért Magyarországon nem teszi ki a lakosság 20 százalékát „migrációs közeg”.
HVG