Keselyűkkel keresi a halottakat az izraeli hadsereg

Keselyűkkel keresi a halottakat az izraeli hadsereg

Az ötlet az EITAN-tól, az izraeli hadsereg azon egységétől származik, amely az eltűnt katonák felkutatásával foglalkozik.

„Amikor elkezdődött a háború, megkerestek az EITAN tartalékosai. Megkérdezték, hogy a madaraim tudnának-e valamiben segíteni” – mondta az AFP-nek Ohad Hacofe, az Izraeli Természetvédelmi és Nemzeti Park Hatóság kihalóban lévő madárfajokkal foglalkozó programjának igazgatója.

A keselyűk dögevő ragadozó madarak, széles látómezővel, amelynek segítségével a magasból fel tudják fedezni a táplálékuk fő részét képező tetemeket.

A program keretében több száz, GPS-jeladóval ellátott ragadozó madarat figyelnek meg, hogy megismerjék a vándorlási útvonalaikat, tanulmányozzák a táplálkozási szokásaikat és a veszélyeztetett fajokra leselkedő veszélyeket.

Október 23-án egy ritka fehérfarkú rétisast láttak Beeri, a Hamász által megtámadott egyik kibuc közelében, majd másnap a falunál. Innen támadt a tudós ötlete.

„Elküldtem az adataimat (a hadseregnek). Azonosították őket, és négy holttestet találtak meg” – mondta Ohad Hacofe.

Egy másik madártól, egy héjasastól származó információk révén újabb holttesteket tudtak izraeli területen fellelni – közölte a tudós.

Több száz, eltűntként nyilvántartott ember holtestét még nem sikerült megtalálni, illetve azonosítani. A programigazgató szerint a módszerrel rá tudnak lelni az eltűnt hozzátartozókra.

A hatóságok szerint a Hamász iszlamista palesztin szervezet október 7-i támadása során legkevesebb 1400 embert gyilkoltak meg. A fegyveresek mintegy 240 túszt magukkal hurcoltak a Gázai övezetbe.

A rendőrség hétfői közlése szerint 843 polgári személy és 351 katona holttestét azonosították.

Írta a Magyar Hírlap