MH/MTI
2023. november 8. szerda. 20:22
A nagyobbik kormánypárt közleményében úgy fogalmazott, a Jobbik megszavazta az Európai Parlamentben, hogy illegális bevándorlókat lehessen szétosztani a tagállamok között, most lakosságcserével, és több százezer ázsiai migránsmunkás betelepítésével riogatja a magyar embereket pusztán politikai haszonszerzés céljából.
Azt írták, a Fidesz–KDNP azzal ért egyet, hogy a riogatás helyett minden áron meg kell védeni Magyarországot és a magyar embereket az illegális bevándorlástól, valamint az ezzel járó terrorveszélytől.
Magyarországra sem dolgozni nem jöhetnek be illegális migránsok, sem pedig azért, hogy áthaladjanak az országon – hangsúlyozták.
Külföldről érkező, ideiglenesen az országban tartózkodó vendégmunkásokat pedig csak szigorú szabályok mellett lehet alkalmazni és csak azokra az álláshelyekre lehet behozni, amelyeket a magyarok nem tudnak betölteni – olvasható a Fidesz közleményében.
Írta a Magyar Hírlap