Pártfüggetlen szavazók dönthetik el az amerikai választásokat jövő novemberben

Pártfüggetlen szavazók dönthetik el az amerikai választásokat jövő novemberben

MH/MTI
2023. november 7. kedd. 9:35

Brett Loyd, a Bullfinch Group elnök-vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az úgynevezett függetlenek az amerikai választók csaknem felét teszik ki, voksaik döntők lehetnek, ahogy meghatározóak voltak már 2016-ban és 2020-ban is.

Az október 20. és 23. között az ő körükben végzett kutatással kapcsolatban a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a csoporthoz tartozók 36 százaléka fogadja el Joe Biden elnökként végzett munkáját, miközben a kongresszus tevékenységét még kevesebben, 13 százalék tartja megfelelőnek.

A magukat függetlennek mondó választók 35 százaléka mondta azt, hogy egy “harmadik párti” jelöltre, míg 31 százalék Donald Trumpra, 24 százalék Joe Bidenre voksolna.

A felmérés szerint az amerikai pártfüggetlen szavazóknak a legfontosabb téma a választási döntés meghozatalában a munkahelyek és a gazdaság állapota, amit a kormányzati vezetői képesség követ, míg a harmadik legfontosabb politikai téma a bevándorlás.

Brett Loyd az MTI kérdésére úgy nyilatkozott: ahhoz, hogy a jövő évi elnökválasztáson ne Donald Trump és Joe Biden szerepeljen a szavazólapokon, egyelőre nem látható, váratlan eseménynek kell történnie. A szakértő úgy vélekedett, Joe Biden esetében az lehet váratlan esemény, hogy maga lép vissza a demokrata párt nyomására, míg Donald Trump esetében azt említette példaként, hogy a korábbi elnököt jogerősen börtönbüntetésre ítélhetik az ellene zajló büntetőperekben.

A Bullfinch Group elnök-vezérigazgatója megállapította: egy harmadik jelölt felbukkanásának feltétele az, hogy az adott személyiség komoly anyagi háttérrel rendelkezzen, ugyanakkor az nem kritérium, hogy az Egyesült Államok minden államában szerepeljen a szavazólapon. Nevet ugyanakkor nem mondott, aki képes lehet annyi támogatást megszerezni, hogy jövő novemberben esélyes elnökjelöltként indulhatna.

Adam Brandon, a Freedom Works politikai hálózat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy az amerikai választásokon a függetlenek mellett látható egyre inkább meghatározó demográfiai csoport, mégpedig a millenniumi és a Z generáció, amelyek tagjai már most a szavazásra jogosultak több mint 40 százalékát teszik ki.

Millenniumi generációként szokták említeni az 1980-as évek elejétől a kilencvenes évek második feléig születetteket, míg Z generációként az 1997 után született fiatal felnőtteket.

Vasárnap hozták nyilvánosságra a The New York Times című napilap által megrendelt közvélemény-kutatást, amely azt mutatja, hogy október végén a választások szempontjából meghatározó öt billegő állam többségében Donald Trump vezet. Nevadában Donald Trumpot 52 százalék, míg Joe Bident 41 százalék támogatja. Arizona, Michigan és Georgia államban 5-6 százalékpont közötti a korábbi elnök előnye, miközben Wisconsinban a hivatalban lévő államfő, Joe Biden vezet a voksolás előtt csaknem pontosan egy évvel készült közvélemény-kutatás szerint.

Írta a Magyar Hírlap