Napirend előtti felszólalásokkal megkezdődött a keddi ülés az Országgyűlésben

Napirend előtti felszólalásokkal megkezdődött a keddi ülés az Országgyűlésben

MH/MTI
2023. november 7. kedd. 10:58

Novák Előd (Mi Hazánk) arról beszélt, hogy az izraeli szabályozáshoz hasonlóan, itthon is jó lenne, ha a képviselőknek és családtagjaiknak esetleges egyéb állampolgárságukról is nyilatkozniuk kellene, hogy látható legyen, ki milyen kötődéssel rendelkezik. Korábban Bedő Dávid momentumos politikus sem beszélt svéd állampolgárságáról – tette hozzá.

Kitért rá: Izraelben nyilvános a parlamenti képviselők más állampolgársága, és dönteniük kell, hogy a mandátumukról vagy a másik állampolgárságukról mondanak-e le.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára közölte: a képviselő leszűkítené az ország érdekei ellen dolgozók körét azokra, akik közjogilag is kötődnek más országhoz, holott valójában minden baloldali politikus a teljes kampányát arra alapozta, hogy ahhoz külföldről kap támogatást. Azoknak a politikusoknak a köre, akik veszélyeztetik a magyar szuverenitást, jóval szélesebb, hiszen minden baloldali politikus elfogadta a külföldi támogatást – mondta.

Hozzátette: ez sokkal élesebb helyzet, mint amiről a képviselő beszélt.

Úgy látja, a magyar baloldal nem Magyarországot, hanem más hatalmi központokat képvisel, külföldi pénzből külföldi érdeket szolgál.

Írta a Magyar Hírlap