Takács István: Ugyanúgy készülök tovább, mint eddig

Takács István: Ugyanúgy készülök tovább, mint eddig

MH/MTI
2023. november 6. hétfő. 11:17

A BHSE kötöttfogású versenyzője az MTI-nek felidézte a tiranai korosztályos vb-t, amelyre elmondása szerint kissé fáradtan érkezett.

„Elég későn volt megrendezve ez a világbajnokság, már több felkészülésen is túl voltunk, ezért fáradtabban érkeztünk a versenyre, mint ahogy az szokás. Ez szerintem látszott is, mert senki sem volt top formába” – mondta az MTI megkeresésére Takács. Hozzátette, a semleges színekben induló orosz Magomed Murtazalijev volt a legkomolyabb ellenfele, akitől egy kisebb hiba miatt kapott ki a negyeddöntőben.

„Nem tudtam róla semmit, nem láttam még birkózni. Sajnos hibáztam és ez megbosszulta magát, amiért egy kicsit dühös is voltam, mert úgy éreztem ez egy fogható meccs lett volna” – hangsúlyozta Takács, aki címvédőként utazott az albán fővárosba. A 22 éves magyar versenyző szerint veresége másnapján már sokkal jobban ment neki a birkózás és török, majd norvég ellenfeleket legyőzve felállhatott a dobogó alsó fokára.

Az év eleji formáját felidézve Takács elmondta, hogy az áprilisi zágrábi kontinensbajnokságra jól sikerült a felkészülése, frissen érkezett és nem is tudták megállítani a Eb-címig. Ezt követően azonban felgyorsultak az események, nem tudott pihenni és ez meglátszott a válogatókon is, amelyeken kikapott Losonczi Dávidtól, az ESMTK klasszisától, aki Belgrádban ezüstérmet szerzett és ezzel kiharcolta az olimpiai kvótát Magyarországnak.

„Ugyanúgy készülök tovább mint eddig, és megpróbálom a legjobb eredményeket kihozni magamból” – fogalmazott Takács, aki a vb után kapott egy hét pihenőt, de szerdán már szőnyegre lép az NB I-es csapatbajnokságon a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián, majd ismét beleveti magát az alapozásba, mivel jövőre a szokottnál korábban, januárban elkezdődik a versenyszezon. A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) által szervezett rangsorverseny-sorozat első állomására január 10. és 14. között Zágrábban kerül sor, ahol értékes világranglista pontokat gyűjthetnek a birkózók a kolozsvári Európa-bajnokságra, melyet február 12. és 18. között rendeznek.

Írta a Magyar Hírlap