Bűnözőknél és terroristáknál kötnek ki az Ukrajnának szánt fegyverek

Bűnözőknél és terroristáknál kötnek ki az Ukrajnának szánt fegyverek

A helyzetet csak tovább árnyalja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken kijelentette, hogy az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok egy része az illegális fegyverpiacon keresztül az afganisztáni tálibokhoz került. Az sem mellékes, hogy az ukrajnai háború kezdete óta a nyugati országok több tízmilliárd dollár értékben küldtek Ukrajnának fegyvereket, ráadásul, ha ezek valóban a táliboknál kötöttek ki, akkor közvetve Amerika erősen hozzájárult az Európában egyre súlyosbodó terrorveszély kialakulásához.

Az orosz-ukrán háború kirobbanása óta egyre több és több pénzt öntött a Nyugat Ukrajnába, ugyanakkor az izraeli háború meglehetősen átírta a fennálló helyzetet. Amerika, Ukrajna legfőbb támogatója ugyanis döntéshozatali kényszerbe került, és most már két államot kellene – Ukrajnát és Izraelt – ellátnia fegyverekkel, haditechnikai eszközökkel, és nem utolsósorban pénzzel. Amerika már-már kimondta, hogy Izrael támogatása fontosabb, és meg is szavazta az amerikai képviselőház a 14,3 milliárd dolláros támogatást Izraelnek, Ukrajnának így sokkal kevesebb fog jutni. Ukrajnát az összeomlás fenyegeti, ami viszont a legaggasztóbb, hogy a fennálló terrorveszélyt Európa-szerte közvetve az Ukrajnának nyújtott támogatások idézték elő.

A feketepiacon köthettek ki az Ukrajnának szánt fegyverek

Még idén tavasszal írt arról a V4NA nemzetközi hírügynökség, hogy egyre több állami, nemzetközi szerv és hatóság tartja veszélyesnek, hogy az Ukrajnának szánt fegyverekből a feketepiacra is kerülhettek pusztító eszközök.

„Az Ukrajnába exportált fegyverek a feketepiacra kerülnek” – nyilatkozta akkor Seymour Hersh Pulitzer-díjas amerikai oknyomozó újságíró az RT orosz hírcsatornának adott interjújában. Mint ismert: már a konfliktus korai szakaszában elárasztották Lengyelországot, Romániát és Ukrajna más szomszédjait az amerikai fegyverek.

Hersh szerint a szállítmányokat alacsonyabb rangú parancsnokoknak adták át, ahonnan gyakran a bűnözőkhöz kerültek. Kiemelte azt is, hogy csak hónapokkal később merült fel annak a lehetősége, hogy a fegyvereket a nyugati országokban tovább értékesíthetik.

Az Egyesült Államok nem akadályozta meg a fegyverek rossz kézbe kerülését

Emlékezetes, hogy Wesley Satterwhite, az amerikai külügyminisztérium egykori tanácsadója korábban már felszólította az Egyesült Államokat, hogy vezessen be hatékony ellenőrzést az ukrajnának küldött fegyverek követésére, hogy megakadályozza, hogy azok a feketepiacon végezzék.

Vaszilij Nebenzja orosz ENSZ-nagykövet eközben arról beszélt, hogy az ukrajnai szállítmányok az uniós országok szervezett bűnözéséből származnak. Ahogy arról a sajtóban már szó volt, szinte elkerülhetetlen, hogy a feketepiacra kerüljön a pusztító nyugati fegyverek egy jelentős része, amelyeket eredetileg Ukrajnának szántak. A V4NA nemzetközi hírügynökség korábban a finn Nemzeti Nyomozóirodához fordult, mert Christer Ahlgren főnyomozó egy műsorban arról beszélt, hogy erős a gyanú hogy Svédországban, Dániában és Hollandiában is felbukkantak már Ukrajnának szánt fegyverek, és az ehhez szükséges csempészútvonalakat már kialakították, sőt, Finnországban is fennáll a veszélye az illegális fegyverkereskedelemnek.

Fennáll a lehetősége annak, hogy a Finnországban tevékenykedő bűnözők megpróbálnak fegyvereket szerezni a konfliktusövezetekből – derül ki a szervezet válaszából. Egyébként a NATO és az EU is riasztást adott ki korábban az ukrajnai fegyvercsempészet miatt.

Vlagyimir Putyin orosz elnök éppen pénteken jelentette ki, hogy az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok egy része az illegális fegyverpiacon keresztül az afganisztáni tálibokhoz került.

„Most azt mondják: Ukrajnából fegyverek kerülnek a Közel-Keletre. Hát persze, hogy így van, mert eladják őket” – mondta az orosz elnök egy moszkvai rendezvényen, hozzátéve: és eladják őket a táliboknak, onnantól kezdve pedig bárhova kerülhetnek.

Ukrajna egyébként azt állítja, hogy szigorú felügyelet alatt tartja a neki szállított fegyvereket, ennek ellenére az Egyesült Államok megkérte Kijevet, hogy tegyen többet a korrupció felszámolásáért – idézi fel a Reuters.

Írta a Magyar Hírlap