Hanga Ádám szerint az új edző érkezésével új fejezet is kezdődött

Hanga Ádám szerint az új edző érkezésével új fejezet is kezdődött

MH/MTI
2023. november 3. péntek. 18:34

A 34 éves játékos az M1 aktuális csatorna megkeresésére felidézte, hogy a legutóbbi két mérkőzésükön – a Partizan ellen, hétfőn az ABA Ligában, múlt csütörtökön pedig az Euroligában – szinte végig irányították a játékot, de végül vesztesen hagyták el a pályát.

„Most egy teljesen más helyzetben álltunk, hiszen igazából végig a Bayern kontrollálta a mérkőzést és megfordítottuk, mínusz 14-ről visszajöttünk. Nagyon kellett már nekünk ez a győzelem, és nem csak nekünk, hanem a közönségnek is, egy kicsit talán lenyugodtunk” – mondta a csütörtöki, Bayern München elleni Euroliga-sikerről, majd hozzátette: az új edző, a görög Jánisz Szfaifropulosz érkezésével egy új fejezet kezdődött a csapat életében.

„Nagyon más személyiség, mint Dusko Ivanovic volt és nyilván azt akarja, hogy más felfogásban is játszunk, ehhez nyilván idő is kell, mire a saját arcára formálja ezt a csapatot. Ez pedig egy hosszú folyamat lesz” – hangsúlyozta Hanga, majd azt is elárulta, hogy támadásban és a védekezésben is sokat kell még változtatniuk. Mint mondta, eddig az a benyomása, hogy egy nagyon pozitív és elismert szakemberrel dolgozhat együtt, aki identitást ad annak a csapatnak, amelynél megfordul.

A magyar játékos a saját csütörtöki teljesítményével nem volt megelégedve, mivel mindössze egyszer sikerült betalálnia, viszont a lehető legjobbkor.

„Az egyetlen dobás, amit sikerült bedobnom, az a legnehezebb volt: a tipikus esete annak, amikor az ember ziccereket hagy ki, de egy utolsó másodperces, hátralépős, majdnem félpályáról lévő triplát pedig bedob” – fogalmazott, majd megjegyezte, hogy a jövőben jobban kell teljesítenie.

A Real Madriddal és a Barcelonával egyaránt Euroliga-győztes kosárlabdázó a múlt héten, a Partizan elleni találkozón kapott egy ütést a térdére, amely elmondása szerint másnapra bevérzett és a kórházban kétszer is leszívták a felesleges folyadékot, emiatt viszont napokig nem tudott lábra állni.

„Nem volt ideális a helyzet erre a mérkőzésre, de mindenféleképpen ott akartam lenni és segíteni a társakat, úgyhogy egy kicsit sietve jöttem vissza és nem százszázalékosan, de remélem most már szépen lassan egyre jobb és jobb lesz” – mondta, majd arra is kitért, hogy a csapat többi sérült játékosa is kezd visszatérni.

Hangáék vasárnap a montenegrói Buducnost ellen lépnek pályára az ABA Ligában, majd jövő pénteken korábbi együttesével, a Barcelonával néznek szembe az Euroligában.

Írta a Magyar Hírlap