Az ENSZ szerint megrongálódott négy, iskolaépületből kialakított óvóhely a Gázai övezetben

Az ENSZ szerint megrongálódott négy, iskolaépületből kialakított óvóhely a Gázai övezetben

MH/MTI
2023. november 3. péntek. 10:26

Ezek az óvóhelyek mintegy húszezer olyan embernek szolgáltak ideiglenes hajlékul, akik az Izrael és a Hamász közötti háborúban kényszerültek lakhelyük elhagyására az övezeten belül. Az izraeli hadsereg az övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i támadása óta hevesen támadja a sűrűn lakott területet, deklarált célja a Hamász katonai infrastruktúrájának felszámolása.

A Gázai övezet legnagyobb menekülttáborában, a dzsabalíjaiban lévő óvóhelyen legkevesebb húsz ember halt meg, és további öt megsebesült az utóbbi 24 órában – közölte Philippe Lazzarini, az UNRWA főbiztosa.

A Hamász médiahivatala szerint kedden és szerdán legkevesebb 195 ember halt meg Dzsabalíjában.

Csütörtökön egy másik, a Gázai övezet északi részén lévő iskolaépület is megrongálódott. A jelentések szerint egy gyermek életét vesztette.

Délebbre, el-Bureidzs menekülttáborában két óvóhelyet is találat ért – közölte az UNRWA. A jelentések szerint két ember meghalt, 31 pedig megsebesült.

„A háború október 7-i kezdete óta mintegy ötven UNRWA-épület, illetve berendezés rongálódott meg” – mondta Lazzarini. Ezeket az épületeket is óvóhelyként használják, és jelenleg mintegy hétszázezer ember húzza meg magát bennük.

Az UNRWA 72 munkatársát veszítette el október 7-e óta, ilyen nagy emberveszteséget régóta nem szenvedett el az ENSZ-szervezet – közölte a főbiztos, és ismét humanitárius tűzszünetet követelt a konfliktusban.

Írta a Magyar Hírlap