Kínos csend volt a pilóták válasza a Massa-ügyet firtató kérdésre

Kínos csend volt a pilóták válasza a Massa-ügyet firtató kérdésre

Kínos csend volt a pilóták válasza a Massa-ügyet firtató kérdésre

Egy helyi újságíró megkérdezte a sajtótájékoztató második felvonására beülő Carlos Sainzt, Logan Sargeantet, Charles Leclerc-t, Valtteri Bottast és Lewis Hamiltont, hogy mi a véleményük Felipe Massa harcáról a 2008-as vb-címet illetően, miután a brazil szerint az lenne a megfelelő megoldás, ha megosztanák a 2008-as világbajnoki címet közte és Lewis Hamilton között.

Legutóbb a brazil pilóta ügyvédje beszélt arról, haladékot adtak az F1-nek és FIA-nak belső vizsgálatuk lezárására november 15-ig, most azonban egyetlen pilótának sem igazán akaródzott véleményt nyílvánítani az üggyel kapcsolatban, aminek hatására Massa el sem utazott az idei versenyre. A kérdés így szólt: „Mindenkitől kérdezném, hogy mi a véleményetek Felipe Massa 2008-as vb-címet illető hadjáratáról?”

Ezt követően síri csend uralkodott a sajtóteremben, amelyet legalább 10-15 másodperc elteltével tört meg Carlos Sainz: „Nem szeretnék erről beszélni.” Később az érintett Lewis Hamilton is csak megismételni tudta spanyol kollégája szavait: „Nem áll szándékomban erről beszélni, így nem formálnék véleményt.”

Megérkezett a Brawn GP „lehetetlen történetét” feldolgozó dokumentumfilm-sorozat előzetese – videó

Mint arról már írtunk, november 15-én mutatják be a Hulu streamingfelületen a Brawn: The Impossible F1 Story című négyrészes minisorozatot, mely a 2009-es szezont dolgozza fel, amikor a nagy szabályváltozásokat követően a Honda gyári csapatát megmentő Ross Brawn egyetlen szezonjában világbajnoki címig vezette a saját nevét viselő istállót, Jenson Button pedig az egyéni trófeát szerezte meg. A széria narrátora Keanu Reeves lesz, aki egyúttal a sorozat egyik producere is. A sorozatban Ross Brawn, Jenson Button, Rubens Barrichello, Nick Fry és Christian Horner is feltűnik majd, s az alkotók ígérete szerint korábban nem látott felvételek is feltűnnek majd az epizódokban. Az alkotásnak pedig most megérkezett a hivatalos előzetese is – mutatjuk:

[embedded content]

Csapatot vált, de marad az IndyCarban Grosjean

Romain Grosjean 2021 óta versenyez az IndyCarban, miután a Haasnál nem maradt neki hely a Formula-1-ben. Az elmúlt két szezont az Andretti Autosport színeiben töltötte, s bár a tempója sokszor ígéretes volt, több pole-t és dobogós helyezést is gyűjtött, az idei évad második felére beleszürkült a mezőnybe és inkább a hibáival hívta fel magára a figyelmet. A franciát nem is tartja meg 2024-re az Andretti, ami miatt Grosjean választottbírósági eljárást indít az istálló ellen.

Ennek a kimenetele még kérdéses, az viszont most eldőlt, hogy az F1-ben is dobogós helyezésekig jutó versenyzőt 2024-ben is az IndyCarban láthatjuk majd: a Juncos Hollinger Racing jelentette be az érkezését. Grosjean Callum Ilott helyét veszi át jövőre Augustin Canapino oldalán. Korábban felmerült az is, hogy visszatérhet a Dale Coyne Racinghez, ahol három éve debütált a tengerentúli formulaautós szériában, végül azonban a Juncos Hollinger Racingnél fog szerepelni a következő idényben.

indycar-grosjean

Az F1-be várja a francia-algériai tehetséget az AlphaTauri vezetője

Az algériai származású francia tehetség, Isack Hadjar a hétvégén túlesett F1-es versenyhétvégi debütálásán, hiszen a Red Bull őt ültette be az egyik AlphaTauriba az első mexikói szabadedzésen. Az energiaitalosok nevelőprogramjába tartozó fiatal versenyző a csapatrádióban úgy adott hangot lelkesedésének, hogy ez élete legjobb napja, amire Franz Tost csapatfőnök reagált is:

hadjar

„Remélem, nem ez volt élete legjobb napja, remélem, hogy versenyeket és bajnokságokat fog nyerni. Ne ez legyen a legjobb nap az életében. Persze jó munkát végzett, mindannyiunkat legnyűgözött” – mondta a szezon végén búcsúzó rutinos szakember, majd hozzátette: „Nagyon jó volt a technikai szempontú visszajelzése, hiszen ha összehasonlítjuk azt az adatokkal, akkor nagyfokú egyezést látunk. Szerintem hamarosan a Formula–1-ben fog szerepelni.”

Ha ez valóban bekövetkezik, úgy Felipe Nasr után Hadjar lehetne a második arab származású versenyző a királykategóriában.

A leglágyabb gumikkal készül a „szuperhideg” Las Vegasra a Pirelli

Bár még a Sao Pauló-i Nagydíj is előttünk áll, de a Pirelli már bejelentette az utolsó két fordulóra választott gumikiosztását: mind a most debütáló Las Vegas-i pályára, mind a már-már hagyományosan az évadzáró posztját betöltő Abu Dhabi GP-re a három leglágyabb, azaz a C3-as, a C4-es és a C5-ös keveréket szállítja az abroncsgyártó.

Nyilvánvalóan előbbi az érdekesebb: a Pirelli a közleményében rámutatott, hogy a legendás Stripet is magába foglaló Vegas-i pálya mindenki számára ugrás lesz az ismeretlenbe, hiszen nincsenek adataik a helyszínről. Mindenesetre Mario Isola, a gumigyártó F1-es főnöke arra számít, hogy nehéz lesz bemelegíteni az abroncsokat, két okból is: „Amennyire tudom, az aszfalt nagyon sima, szóval azt várom, hogy gyenge lesz a tapadás. Emellett hideg, szuperhideg lesz, így egy olyan pályán, amely eleve nem generál sok hőt, trükkös lesz a gumik felmelegítése” – idézi a szakembert a RaceFans.net szakoldal. Isola a hideggel arra utalt, hogy a Las Vegas-i eseményeket helyi idő szerint már naplemente után, késő este, sőt éjfél környékén fogják megrendezni (ami magyar idő szerint másnap hajnali-reggeli időpontokat eredményez), ezért addigra már jelentősen lehűl majd a levegő, komoly kihívás elé állítva a csapatokat.

f1-pirelli_3

Vihar és eső zavarhatja meg a pénteki időmérőt az F1-es Sao Pauló-i Nagydíjon?

Egy évvel ezelőtt Kevin Magnussen emlékezetes pole-pozíciót szerzett a félig esős időmérőn a Haasszal Interlagosban, s ha lehet hinni az előrejelzéseknek, hasonló időjárás fogadhatja az előttünk álló hétvégén is a mezőnyt a Sao Pauló-i Nagydíj első napján. A RacingNews365.com szakportál által megkérdezett időjósok szerint ugyanis eső és vihar várható pénteken a pályán és környékén – és mivel ismét sprintformátum lesz érvényben, ez a kvalifikációt is érintheti, annak ellenére, hogy 30 fokos maximumok várhatók a helyszínen aznap.

Mindenesetre péntek után csillapodhat az időjárás Sao Paulóban: bár szombat reggel még eshet az eső, s így némi esély van arra, hogy a sprint rajtsorrendjét meghatározó szétlövésen (időmérőn) még vizes lesz a pálya, utána magán a rövid versenyen már száraznak ígérkezik a pálya. Ahogy a vasárnapi nagydíjra sem jósolnak csapadékot – ellenben a hőmérsékletek folyamatosan csökkenni fognak a hétvégén, a futam napján már csak 22 fok körüli maximumokra van kilátás.

Az F1-es Sao Pauló-i Nagydíj menetrendje ide kattintva böngészhető át.

f1-interlagos

Két F3-as növendékét is F1-es autóba ülteti a Williams

Nem sokkal azt követően, hogy bejelentették, hogy a Formula-3-as szezont összetettbeli második helyezettként záró Zak O’Sullivan jövőre már a Formula-2 egyik legjobb csapatánál fog versenyezni, kiderült, hogy a 18 éves brit reménység egy F1-es hétvégén is lehetőséget kap. A Williams ugyanis őt ülteti az egyik autójába (Alexander Albon FW45-ösét veheti át) az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén. Ezzel a grove-i alakulat letudja a kötelező két újoncszerepeltetést, hiszen a bahreini nyitányon a debütáns Logan Sargeant vezetése is annak számított. O’Sullivan amúgy nem először ül majd Formula-1-es autó volánja mögé, hiszen tavaly az Autosport év fiatal pilótája díj elnyerése után vezethette a 2021-es Aston Martint Silverstone-ban.

O’Sullivan az évadzárót követő fiatal pilóták tesztjén is szerepelni fog a Williams színeiben, ahol viszont megosztja a teendőket egy másik F3-as akadémistával, Franco Colapintóval. Az argentin versenyző idén negyedik lett a Formula-3-ban két futamgyőzelmet aratva.

osullivan-colapinto-williams

Rossi részt vesz a WEC újonctesztjén Bahreinben

A hétvégén rendezik az Endurance-világbajnokság nyolcórás idényzáróját Bahreinben, de a mezőny a szombati viadal után is a szahíri pályán marad, hiszen vasárnap következik az újoncteszt. Amelynek nevezési listája az utolsó napokban egy igazi nagyágyúval bővült: ott lesz ugyanis a teszten Valentino Rossi is, aki a Team WRT LMP2-es versenygépét fogja vezetni. Rossi 2021 végén, 26 szezon és kilenc vb-cím után intett búcsút a MotoGP-ben, azóta a GT-versenyzésben próbál szerencsét, nem is sikertelenül: Misanóban megszerezte első győzelmét, de megnyerte a Road to Le Mans betétverseny második futamát is júniusban.

A Doktornak nem titkolt végcélja, hogy a Le Mans-i 24 óráson is rajthoz álljon, ehhez lehet egy óriási lépés a vasárnapi újoncteszt – igaz, valószínűleg Rossi jövőre a GT-kategóriában csatlakozik a WEC-hez a BMW-vel, s ha meggyőző lesz a szereplése, akkor helyet kaphat a Hypercar-egységnél is (a bajor gyártó jövőre csatlakozik a csúcskategóriához).

Rossi mellett a háromszoros GT Sprint-bajnok Charles Weerts kap még lehetőséget a WRT-től, de az újoncteszten olyan neveket is láthatunk majd Bahreinben körözni, mint Robert Svarcman, aki a Ferrarit próbálhatja ki.

gt-rossi-wrt

Lawson nem versenyez a jövő szezonban

Amellett, hogy F1-es beugrásával számos elismerést begyűjtött, Liam Lawson a világ egyik leggyorsabb formulaautós sorozatában, a Super Formulában szerepelt 2023-ban, s végül a bajnoki ezüstérmet szerezte meg. Folytatás azonban nem lesz, ugyanis a Red Bull úgy döntött, hogy szeretnék minden egyes hétvégén maguknál tudni az új-zélandit, azaz „főállású” tartalékpilóta lesz jövőre.

Lawson persze nem örül annak, hogy nem versenyezhet, de látja a pozitívumokat is: „Sosem jó, ha csak nézni tud a versenyzést, de megpróbálom a legtöbbet kihozni a lehetőségből a felkészülésem érdekében, ahogy eddig. És bármennyire is szeretnék versenyezni, a Red Bull úgy döntött, hogy most ez a legjobb a számomra, azt akarják, hogy száz százalékosan arra fókuszáljak, hogy bármikor készen álljak” – mondta a fiatal versenyző, akinek utóda a Super Formulában valószínűleg a szintén a Red Bull-családba tartozó Ayumu Iwasa lesz a Mugen istállónál.

lawson-sf-1

Két fiatal német került a Red Bull programjába!

Idén is nagy átalakuláson megy keresztül a Red Bull juniorcsapata: miközben több versenyző, így Hauger, Crawford, Fittipaldi és Maloney távozását bejelentették, két fiatal német pilótát is szerződtettek. A múlt hónapban a 18 esztendős Tim Tramnitzet igazolták le, aki 2021-ben remekelt az F4-es színtéren, idén pedig a Formula Regionalban jeleskedett, míg ma az FIA F3-ban főversenyt nyerő, pole-t és második helyet is szerző dán-német Oliver Goethe szerződtetését jelentették be.

„Azért szerződtettük le őket, mert mindketten komoly potenciált mutattak a juniorszériáikban, és hiszünk abban, hogy képesek lehetnek eljutni az F1-ig” – nyilatkozta Helmut Marko a két fiatal leigazolásáról. „Ezért szerződtetünk fiatalokat a csapatba, a fejlődésük majd megmutatja, hogy mennyire jók, és bajnokok lehetnek-e egyszer.”

tramnitz

„Pereznek 350 milliárd kör után sem megy”

Az egykori F1-es pilóta, Christijan Albers egy podcastben beszélt arról, hogy látja Sergio Perez produkcióját. A később csapatfőnökként is tevékenykedő holland exversenyző elmondása szerint nem látott kivetnivalót abban, hogy Perez bevállalt egy kockázatosmanővert a verseny elején, másban viszont annál inkább…

„Egész hétvégén nem javul, miközben rendelkezésére áll Verstappen összes adata. Egyes időmérőkön túl nagy a lemaradása. Egyszerűen nem teljesít elég jól, nincs azon a szinten, mint Max, ez teljesen egyértelmű. Nem elég gyors” – mondta, majd így folytatta: „Ez a hazai pályája! Megtehetett rajta 350 milliárd kört, akár autóval, biciklivel vagy gyalog. Nem számít, a lényeg, hogy rengeteg kört ment rajta, és hatalmas tapasztalata van ott…”

s-perez-mexico

Massa Interlagosban sem lesz ott?

Az F1 nagyköveti pozícióját betöltő Felipe Massa a folyamatban lévő „Massa-ügy”, azaz a 2008-as világbajnoki cím megszerzéséért folytatott kétségbeesett küzdelem miatt az Olasz és a Japán Nagydíjat kihagyta annak ellenére, hogy eredetileg jelenése lett volna ott, s könnyen lehet, hogy hazai versenyén, Interlagosban sem lesz ott – legalábbis erről beszélt, amikor megkérdezték, hogy kapott-e meghívást.

massa-2018

„Egyedül azt tudom, hogy az F1 megkért, hogy ne menjek el a monzai versenyre. Úgy volt, hogy Japánba is elutazom, de nem tettem” – idézi Massát a motorsport.com. „Brazíliáról még nem beszéltünk, tulajdonképpen azóta a Monza előtti pillanat óta nem kommunikáltunk, szóval…” – tette hozzá Massa, aki „civilben” nem akar ott lenni a versenyen:

„Csak nagykövetként megyek versenyekre, de nem volt meghívás, nem volt egyeztetés a munkámról, szóval nem hiszem, hogy részt kéne vennem rajta.”

Formula1.5 – Hamilton az élre állt!

Játék a számokkal: hogyan nézne ki a 2023-as világbajnokság állása, ha egyszerűen eltüntetnénk a két Red Bullt a képletből?

Az austini hétvégét követően Mexikóvárosban is nullázott a bajnokságot a szezonnyitó óta vezető Fernando Alonso, és ezúttal már nem sietett a segítségére az isteni beavatkozás, ami Austinban egy kizárás formájában megvédte az első helyét Lewis Hamiltontól. Az Ausztrália és Spanyolország után idei harmadik győzelmét arató brit ezzel átvette a vezetést a bajnokságban, s az elmúlt hetek formáját tekintve (Monza óta Alonso 24, Hamilton viszont 79 pontot szerzett – a legtöbbet egyébként Norris 121-gyel) nagyon nehéz elképzelni, hogy ne ő szerezze meg végül a „másodosztály” bajnoki címét.

pf-bliga19

Videó: Ralibalesetet szenvedett az idősebb Verstappen

A háromszoros világbajnok Max Verstappen édesapja, az egykoron maga is az F1-ben szereplő Jos Verstappen a mai napig versenyez, méghozzá a ralizásba igyekszik minél jobban beletanulni. Persze ez nem a legegyszerűbb műfaj a világon, amit a spanyol Rally La Nucíára készülve saját bőrén tapasztalhatott meg. Szerencsére a szalagkorlát tette a dolgát, és Verstappen sértetlenül szállt ki az autóból, mely némi javításra szorul, mielőtt Renaud Jamoul oldalán nekivághatnak a hétvégi megmérettetésnek.

[embedded content]

„Nincs olyan előfeltétel, hogy ha nem lesz második, kirakjuk” – Horner Perezről

Sergio Perez már közvetlenül a rajt után kiesett hazai futamán, az F1-es Mexikóvárosi Nagydíjon, miután a remek elindulása után az 1-es kanyarban az élre próbált állni, ám ütközött a mellette harapófogóba kerülő Charles Leclerc-rel. Az így nullázó mexikóit védelmébe vette a Red Bull vezetősége, Christian Horner is megértően nyilatkozott arról, hogy a pilóta át akarta venni a vezetést a szurkolói előtt.

Ezzel a kieséssel viszont újfent reálissá vált, hogy Lewis Hamilton letaszítsa őt a vb-összetett második helyéről, hiszen 20 pontra megközelítette őt. Horner azonban bízik Perezben: „Három versenye van most, hogy beváltsa azt a második helyet. 20 pont van közte és Lewis között. Volt néhány balszerencséje, néhány problémája, de továbbra is hisszük, hogy képes lesz rá” – idézi a RacingNews365.com a Red Bull-főnököt, aki azt is újfent cáfolta, hogy Perez 2024-es ülése függne a világbajnoki ezüstéremtől:

„Ez nem ennyire kötött, a körülményeket is nézni kell. Checónak szerződése van velünk 2024-re, és ez is a szándékunk, hogy az autónkban üljön 2024-ben. Minden tőlünk telhető támogatást megadunk neki, hogy biztosíthassuk a második helyét, de nincs olyan előfeltétel, hogy ha nem végez másodikként, akkor kirakjuk.”

f1-perez-redbull_4

Az utolsó kör végén rendelte bokszba Sargeantet a Williams – videó

Furcsa véget ért Logan Sargeant számára a vasárnapi F1-es Mexikóvárosi Nagydíj: a 12. helyen haladt az újonc pilóta a futam végén, csapata azonban a rádión arra kérte az amerikait, hogy az utolsó kör végén hajtson be a bokszba. Mint kiderült, az üzemanyagpumpával adódtak problémái a Williamsnek a verseny során, és az erőforrás kímélése miatt döntöttek úgy, hogy ne a kockás zászló intse le Sargeantet – igaz, mivel a táv több mint 90 százalékát teljesítette, így is értékelték a 16. pozícióban. A videóból kiderül, hogy Sargeant nem örült, és még a legvégén is visszakérdezett a mérnökétől, hogy biztosan a bokszba hívják-e:

Nemcsak az időmérőn, a bokszban is a leggyorsabb volt a Ferrari Mexikóban – videó

Bár a győzelmet nem sikerült behúznia az első rajtsor kisajátítása után a Ferrarinak vasárnap, a bokszmunkájuk így is kiemelkedő volt: Carlos Sainz 2,35 másodperces kerékcseréje a futam leggyorsabbja volt Mexikóban. Ezzel két századdal múlták felül az AlphaTaurit és héttel a Red Bullt – miközben persze a McLaren Katarban felállított 1,8 szekundumos világrekordjától eléggé messze voltak. Mindenesetre a Ferrari idén hatodszor bizonyult a leggyorsabbnak a bokszban, ezzel elléptek a McLarentől (5) és közelítettek az éllovas Red Bullra (8). Videón a Sainz-kerékcsere:

[embedded content]

Az egyik legerősebb csapattal lép fel az F2-be a Williams juniorja

Zak O’Sullivan a fiatal pilótageneráció egyik legígéretesebb reménysége: a Williams akadémiáját erősítő brit a második szezonját futotta idén a Formula-3-ban, ahol összetettben a második helyen végzett a bajnok Gabriel Bortoleto mögött, ráadásul ő szerezte a legtöbb győzelmet, szám szerint négyet. Magától értetődő volt, hogy 2024-ben már az F1 előszobájának számító Formula-2-ben versenyezzen: a mai bejelentés értelmében ráadásul a Williams patronáltja az F2-ben jelenleg az egyéni és csapatértékelést is vezető ART Grand Prix színeiben fog debütálni.

O’Sullivan érthető módon örült a hírnek: „A csapat egyértelműen megmutatta, hogy mindennel rendelkezik ahhoz, hogy győzzön, úgyhogy alig várom, hogy kezdjünk. Az ART már most éreztette, hogy üdvözölnek. A 2024-es egy érdekes év lesz, és készen állok a kihívásra” – fogalmazott a 18 éves versenyző.

osullivan-williams

„Imádják az élcsapatokat” – Tsunoda beszólt a stewardoknak

Az AlphaTauri jó úton járt afelé, hogy mindkét versenyzőjük erős pontszerző helyen érjen célba a Formula-1-es Mexikóvárosi Nagydíjon, ám míg Daniel Ricciardo be is hozta az autót a hetedik pozícióban, Yuki Tsunoda egy ütközés miatt kicsúszott a top 10-ből. A japán az 1-es kanyarban próbálkozott kívülről Oscar Piastri ellen, ám akárcsak Sergio Perez a startot követően, ő is túl hamar kezdett el kanyarodni, aminek összeérés lett a vége.

Tsunoda ettől kiforgott, a rádióban pedig a tőle megszokott módon dühöngött – s ezt a hevességet a leintés után is megtartotta, ugyanis szerinte a McLaren ausztrálját kellett volna büntetni az incidensért, de nem lepődött meg rajta, hogy ez nem történt meg: „Imádják az élcsapatokat, szóval ez van” – utalt a felügyelőkre a pilóta. „Az autó tempója pontosan olyan jó volt, mint amire számítottunk. Jó teljesítményt mutattunk szombaton, szóval kár érte, hogy így ért véget.”

f1-tsunoda-alphatauri_1

Verstappen: Checo hagyhatott volna több helyet, de…

Max Verstappent is megkérdezték Sergio Perez mexikói, első kanyarban elkövetett hibájáról, és a világbajnok is nagyjából ugyanazt mondta el, mint csapatfőnöke, Christian Horner: Perez túlvállalta azt a helyzetet, de a hazai közönség előtt érthető volt tőle ez a hozzáállás.

„Megértem, mert ez a hazai futama. A dobogóra akart állni, szóval teljesen megértem, hogy miért próbált meg kívülről megelőzni mindenkit és átvenni a vezetést. A videót megnézve szerintem hagyhatott volna egy kicsit több helyet, de ha bejön, akkor csodálatos lett volna. Szerintem ez inlább arról szólt, hogy izgatott volna a dobogóra állás miatt és ezúttal nem jött be a manőver” – mondta Verstappen.

„Akkor egyébként én nem sokat láttam belőle, egyszer láttam, hogy egy autó a levegőben van, de csak Charles-ra koncentráltam, és nem láttam, hogy mi történik a másik oldalon. Csak utána láttam videón.”

SI202310290555_resize

Leclerc: Sajnálom, ami történt, nekünk szerencsénk volt

Közösségi médiás posztjában Charles Leclerc elismételte, amit már a Mexikóvárosi Nagydíj leintése után, a közönség füttykoncertjére reagálva elmondott.

„Az első dobogón Mexikóban. Sajnálom, ami az első körben Checóval történt. Nekünk szerencsénk volt, hogy be tudtuk fejezni a versenyt azzal a sérüléssel. Találkozunk jövőre” – üzent békülő szándékkal a mexikói közönségnek Leclerc, akinek eddigi legjobbja Mexikóban negyedik hely volt, még 2019-ből. A monacóit Perez is megvédte: versenybaleset történt, hangsúlyozta szintén egy posztban a hazai hős.

formula.hu