Sport: „Hamászos robbantós” – kiabálták Remili Mohamednek a csornai focimeccsen a szurkolók

Sport: „Hamászos robbantós” – kiabálták Remili Mohamednek a csornai focimeccsen a szurkolók

Elmondása szerint az elsőosztályban nem volt jellemző, hogy a bőrszíne miatt bántották, és szerencsére a magánéletében sem érik atrocitások.

Az algériai apa és magyar anya gyermekeként Algériában született, de hatéves korától kezdve Magyarországon élő, 38 éves, kétgyerekes családapa azt nyilatkozta, annyira nem bírta hallgatni a csornai szurkolókat, hogy inkább kérte, hogy cseréljék le.
Remili, aki nyár óta focizik a Kelen SC-ben, korábban az NB I.-ben is szerepelt, többek között az Újpestben, a Vasasnál és Pakson is játszott. 218 élvonalbeli meccsen 36 gólt szerzett. 2015-ben a Vasas játékosaként NB II.-es bajnok és gólkirály volt.

Tudom, hogy a foci nem sakk, hozzászoktam a válogatott szidásokhoz, soha nem vettem fel, ha például lila k….-ztak a szurkolók, de van egy határ, amit nem lehet átlépni”

Az algériai származású játékosnak magyar az édesanyja, és hatéves kora óta Magyarországon él.

– mondta.
Döbbenetes, hogy 2023-ban még ott tartanak egyesek, hogy a lelátón „migránsoznak”, „hamászos robbantósnak” neveznek. Annyira bántott és annyira magam alatt voltam a történtek után, hogy azt mondtam, nem húzok többet focicipőt, és nem nézek futballmérkőzést

Durva rasszista megnyilvánulások érték Remili Mohamedet, a NB III.-as Kelen SC játékosát csapata csornai mérkőzésén – írja a csakafoci.hu.

– jelentette ki.
A csornai meccset a rasszista bekiabálások ellenére is 2-1-re nyerte a vendég Kelen SC.

Írta a HVG