Takács Péter: A hit, a hivatástudat és az emberség ma is elengedhetetlen a gyógyításhoz

Takács Péter: A hit, a hivatástudat és az emberség ma is elengedhetetlen a gyógyításhoz

MH/MTI
2023. október 30. hétfő. 17:35

Takács Péter köszöntőjében úgy fogalmazott, a mai ünnepen Batthyány-Strattmann László és Hőgyes Endre szellemiségének örököseit ismerjük el, azokat az egészségügyben dolgozókat, akik az ő példájukat követve egy élet elkötelezett munkáját tették a magyar egészségügy fejlődésébe, a betegek gyógyításába, a társadalom egészségébe.

Az államtitkár megköszönte a díjazottak eddigi példamutató és elkötelezett munkáját, és azt kívánta: a magyar egészségügyet mindig hassa át Batthyány-Strattmann László és Hőgyes Endre szellemisége. „Kívánom azt is, hogy ennek segítségével sikerüljön közösen felépíteni egy hatékony, korszerű, ugyanakkor emberközpontú és szeretettel teli ellátórendszert” – hangoztatta Takács Péter.

Az államtitkár felidézte, hogy Batthyány-Strattmann László hosszú keresés után, 30 évesen talált rá hivatására, 1900-ban szerezte meg orvosi végzettségét. Anyagi lehetőségeit hivatásának kibontakoztatására használta fel, először Köpcsényben, majd Körmenden alapított és vezetett kórházat.

Batthyány-Strattmann László elkötelezett, gyakorlatpárti gyógyító volt, folyamatosan képezte magát, először sebész, majd szemészorvos lett. Az általa alapított kórházakat a kor legmodernebb eszközeivel szerelte fel – ismertette, hozzátéve: szakmai munkásságát a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagsággal ismerte el.

Batthyány-Strattmann László kiemelkedő munkássága a megrendíthetetlen hitéből, elkötelezett hivatástudatából, sziklaszilárd emberségéből és emberszeretetéből fakadt – mondta Takács Péter, hozzátéve, hogy e tulajdonságok ma is elengedhetetlenek, hogy egy orvosból valóban kiváló gyógyító legyen.

Hőgyes Endréről azt mondta, a 19. század második felének volt kiemelkedő, nemzetközileg is elismert egészségügyi alakja. A tudomány melletti elkötelezettsége, az emberek szolgálatáért vállalt felelőssége és a jövő generációk képzésében végzett munkája méltán teszi Hőgyes Endrét példaképpé.

„Szerencsére e két nagyság lelkülete nem tűnt el a magyar egészségügyből” – mondta Takács Péter.

Írta a Magyar Hírlap