Budapesten elsőként mutatta be Tragédia című előadását a Háromszék Táncegyüttes

Budapesten elsőként mutatta be Tragédia című előadását a Háromszék Táncegyüttes

MH/MTI
2023. október 27. péntek. 23:20

Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára az előadást megelőző beszédében azt mondta, kevés népnek és ritkán adatik meg, hogy egyszerre ünnepelhesse két világirodalmi szintű klasszisának kerek születési évfordulóját. A magyar ezen kevesek közé tartozik, hiszen idén Petőfi Sándor és Madách Imre születésének is 200. évfordulóját ünnepelhetjük – jegyezte meg.

Kiemelte: az Országgyűlés az évfordulók jelentőségéhez illően 2023-at Petőfi- és Madách-emlékévvé nyilvánította.
   
Azt mondta, az idei emlékévet számos, Madách-emlékévhez méltó esemény fémjelzi: irodalmi rendezvények, színházi előadások, konferenciák, kiállítások, iskolai kirándulások, vetélkedők és egyéb programok. Példaként említette a Nemzeti Színház Madách Projekt 2023 című vállalkozását, valamint Vidnyánszky Attila rendezésében a Színházi Olimpiát.
  
Az ember tragédiája páratlan a világirodalomban, az eltelt másfél évszázadban a művészet szinte minden ágának képviselőit megihlette témagazdagságával, kérdésfelvetéseivel, nyelvi és gondolati magaslataival – hangsúlyozta az államtitkár.
   
Hozzátette: ezen az estén valószínűleg a legősibb művészeti ág, a táncművészet szereplői tisztelegnek Madách emléke előtt.
   
Azt mondta, a Háromszék Táncegyüttes műsorával “visszaugrunk” a szinkretizmus idejébe, amikor a tánc, a zene és a beszéd ősi egységet alkotott. “Amit most látni fogunk”, azt eltáncolt költeménynek is nevezhetjük – fogalmazott Szentmártoni János.
   
Ertl Péter, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója köszöntőjében elmondta, hogy a Nemzeti Táncszínház társszervezésében megvalósuló, október 25. és 28. közötti turnén Debrecenben, Kecskeméten és Budapesten láthatta a közönség a Könczei Árpád által rendezett előadást, amelyet Veszprémben is bemutatnak.
   
Hozzátette: az előadás a Madách-emlékév és a 10. Színházi Olimpia keretében a KIM támogatásával valósulhatott meg.
   
A szervezők közleménye szerint a bemutatott összművészeti alkotásban – zene, tánc, mozdulat, látvány, film – a férfi-nő kapcsolatról, az egyén és tömeg viszonyáról, a hitről, a szerelemről és a szabadságról mesélnek.
   
Azt írták, a határon túli együttes célja az erdélyi népzene- és néptánckultúra gyűjtése, megőrzése és továbbadása, valamint művészi értékű színpadi bemutatása, olyan előadások létrehozásán keresztül, amelyek méltón képviselik az erdélyi magyar néptáncművészetet.

Írta a Magyar Hírlap