Szlovákia nem szállít többé fegyvereket Ukrajnának – jelentette be a France24 tudósítása szerint Robert Fico szlovák miniszterelnök az ország parlamentjében, alig egy nappal azt követően, hogy megalakult a kormánya.
Fico ezzel a lépésével a kampányának egy sokat sulykolt ígéretét váltotta be, azonban mindehhez hozzá kell tenni, hogy a bejelentés nincs hatással a humanitárius segélyszállítmányokra, azokra továbbra is számíthatnak Kijevben.
„Semmiféle Ukrajnának nyújtandó katonai segítséget nem támogatok. Az ország számára a legjobb megoldás a katonai műveletek azonnali leállítása. Az EU-nak fegyverszállítóból béketeremtővé kell válnia” – mondta Fico, aki az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat is elítélte.
„Semmilyen Oroszország elleni szankciót nem szavazok meg, amíg nem látok elemzéseket arról, hogy azok milyen módon érintik Szlovákiát” – jelentette ki.
Ugyan abban a szakértők között sincs összhang, hogy mennyire gondolja komolyan Fico a demagóg, putyinista megszólalásait, ám ez a mostani bejelentése semmivel sem tér el azoktól, amiket Orbán Viktor mondogatott az elmúlt másfél évben. Mondjuk az is igaz, hogy Orbán mindezek ellenére eddig minden szankciót megszavazott.
HVG