Soproni és társai elszabotálták a testületi ülést

Soproni és társai elszabotálták a testületi ülést

Bálint György, korábban szocialista, jelenleg független önkormányzati képviselő fordult a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz terézvárosi beruházások ügyében. A hatóság döntései értelmében összesen 118 millió forint kár érte az önkormányzatot. Ez részben bírságból, részben elveszített uniós pályázati pénzekből, illetve meg nem fizetett kötbérből állt össze.

A rendkívüli képviselő-testületi ülésen a következő kérdéseket kell(ett volna) tisztáznia Soproni Tamásnak és a dollárbaloldali vezetésnek: Ki a felelős? Milyen módon lesz az így okozott kár megtérítve? A jogsértésekre történő folyamatos figyelmeztetéseket miért hagyta figyelmen kívül Soproni Tamás? Miért mondtak le 35 millió forint jogszerű kötbérről? Más esetben is csak a kötbér 4 százalékát kérték el? Hány esetben módosították utólag a közbeszerzési szerződéseket?

A terézvárosi szakrendelő felújításával kapcsolatban súlyos szabálytalanságokat miatt a Közbeszerzési Döntőbizottság bírsága 30 millió forint, a nem érvényesített kötbér 35 millió forint, korábbi közbeszerzési bírság 3 millió forint, továbbá 50 milliós EU-s forrástól is elesett a kerület.

A botrány kapcsán a helyi Fidesz szombaton sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondták, hogy a szabálytalanságok miatt a Közbeszerzési Hatóság 30 millió forint bírságot szabott ki. Kovács Balázs, a Fidesz helyi elnöke arról is beszélt, hogy közvetlenül a bejárat mellett egy tábla hirdeti a falon, hogy megvalósult a terézvárosi szakrendelő energiahatékonysági felújítása. Felmerült azonban annak a gyanúja, hogy nem volt minden törvényes a beruházásnál.

A közbeszerzési pályázatot elnyerő cég csak határidő után tudta befejezni a munkát. Emiatt 24 napi kötbért kellett volna megfizetnie, de a VI. kerületi baloldali vezetés csak egynapi késedelmi díjat hajtott be. Az ügyet megvizsgálta a Közbeszerzési Hatóság, és több kirívó szabálytalanságot is feltárt, ezért 30 millió forintos büntetést szabott ki.

A határozat szerint Terézváros Önkormányzata megsértette például a közpénzekkel való felelős gazdálkodás elvét, de nem teljesítette jól az ellenőrzési, dokumentálási kötelezettségét sem.

Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere rendszeresen részt vesz baloldali tüntetéseken, és a véleményét is gyakran hangoztatja. Most viszont saját botrányával kapcsolatban napok óta hallgat. Nem adott ki közleményt, és közösségi oldalán sem reagált az ügyre.

A testületi ülésen csak az előterjesztő, Bálint György független képviselő, a Fidesz négy helyi képviselője, valamint Szilágyi Erika (MSZP) jelent meg. Mint megtudtuk, Soproni Tamás polgármester nem tette tiszteletét, a várost irányító politikusok távolmaradását a jegyző jelentette be. Így a feltett kérdések egyelőre válasz nélkül maradtak.

Írta a Magyar Hírlap