A téli abroncs anyaga lágyabb, mint a nyárinak, ennek köszönhetően a gyorsan változó időjárási körülmények között, nedves vagy jeges utakon és alacsonyabb hőmérsékleten is jobb tapadást biztosít, így a járművek a téli hónapokban is biztonságosabban irányíthatóak és kevesebbet fogyasztanak.
Elég a csere, vagy itt az idő egy új abroncsszetthez?
Az abroncsok cseréjét bármelyik szervízben elvégeztethetjük, de érdemes megvizsgálni a tavaly is használt téli gumik minőségét, mielőtt azok felkerülnek az autóra: a 4 mm-nél kisebb profilmélység már nem tesz lehetővé biztonságos tapadást a téli utakon, így, ha a gumik ennél kopottabbak, itt az ideje a cserének.
A 10 évnél régebben gyártott gumik helyett is érdemes új szettet vásárolni, mert az anyag ennyi idő alatt már elfárad, sokkal nagyobb a szakadás, repedés veszélye. Ugyanez érvényes azokra az abroncsokra is, amelyeket nem megfelelő körülmények között (például lefedetlenül, tűző napon hagyva) tároltak.
Mivel a megfelelő tapadást biztosító abroncsok használata elengedhetetlen a járművek irányíthatósága szempontjából, a Hankook számára pedig kiemelten fontos a biztonságos közlekedés, a vállalat most értékes ajándékokkal motiválja az autósokat, hogy ne halogassák a szezonális abroncscserét, és használjanak új, prémium minőségű abroncsokat, ha az előző szett már nem felel meg a biztonsági követelményeknek.
iPhone 15-öt érhet, ha új abroncs kerül az autóra
Azok, akik 2023. október 16. és november 30. között vásárolnak 4 db Hankook téli személy, SUV vagy kisteher abroncsot, és legkésőbb december 7-ig regisztrálnak a Hankook promóciós weboldalán, sorsoláson vesznek részt, és esélyessé válnak a három darab iPhone 15 okostelefon egyikének megnyerésére. A leggyorsabban regisztrálók ajándékot kapnak: az első 550 jelentkező abroncsmérettől függően 10, 15 vagy 20.000 forint értékű üzemanyagkártyával gazdagodhat.
A nyereményjátékkal kapcsolatban további információkért látogassanak el a www.hankookpromocio.hu weboldalra.
Az időjárási viszonyoknak megfelelő abroncsok használata emellett elengedhetetlen feltétele annak, hogy biztonságos és felelősségteljes résztvevői legyünk a közlekedésnek. A következő napokban várható hőmérsékletesést már érdemes a téli időjárásnak megfelelő abroncsokkal felszerelt autóval várni, ha pedig új téli abroncsokat vásárolunk, a megbízható minőség és az értékes nyeremények is a Hankook prémium termékei mellett szólnak.
formula.hu