Don MacAdam lett a férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya

Don MacAdam lett a férfi jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya

MH/MTI
2023. október 24. kedd. 18:17

„Azért döntöttünk Don kinevezése mellett, mert évek óta a magyar jégkorongban dolgozik, így jól ismeri a játékosokat és az edzőket, a sportág lehetőségeit, céljait és kihívásait. Hatalmas tapasztalata és szaktudása van, hiszen dolgozott az NHL-ben, könyveket írt és tanított is. Nem titkolt célunk, sőt, prioritás, hogy az edzők felkészítésével segítse kiválasztani azt a magyar szakembert, aki alkalmas lehet majd átvenni tőle a stafétabotot” – mondta Sipos Levente, az MJSZ főtitkára a szövetség honlapján.

Hozzátette: Don MacAdam továbbra is ellátja eddigi feladatait, vagyis marad sport- és fejlesztési igazgató, és a mostani kinevezés ezeknek a logikus kiterjesztése.

A szövetségi kapitány munkáját a novemberi Sárközy Tamás Emléktornán Bartalis Balázs és Szilassy Zoltán segíti. A tervek szerint a decemberi, ausztriai tornán más magyar edzők dolgoznak majd a nemzeti együttes mellett. Ladányi Balázs U20-as szövetségi kapitányi feladatai mellett a felnőtt stáb munkáját is segíti a külföldön szereplő játékosok teljesítményének nyomon követésével, a decemberi junior világbajnokság után pedig személyesen is bekapcsolódik a munkába. Kapusedzőként a DEL-es Nürnbergnél dolgozó Daniel Goller csatlakozik a stábhoz.

Don MacAdam már húszas évei végén az edzői pályára lépett, a University of New Brunswick egyetemi csapatának lett előbb segédedzője, majd vezetőedzőként nyolc évig irányította a csapatot – már az első évben az év edzőjének választották. Tanított és edzősködött Kanadában, 1986-tól pedig a Detroit Red Wings másodedzője volt. Három idény után a szintén NHL-es Edmonton farmcsapatához igazolt, az 1990-ben Stanley Kupa-győztes Oilers stábtagjaként ő is bajnoki aranygyűrűvel gazdagodott. A 90-es években az AHL, a 2000-es években az ECHL csapatai foglalkoztatták vezetőedzőként és általános igazgatóként, valamint a kanadai válogatott mellett is volt tanácsadó. Európában előbb Bolzanóban dolgozott, később az EBEL-t segítette tanácsaival, majd Csíkszeredában volt vezetőedző. 2019-ben a Ferencváros utánpótlás szakmai igazgatójának kérték fel, aztán 2021-től az MJSZ fejlesztési, később sportigazgatója is lett.

MacAdam elődje, Kevin Constantine júliusban jelentette be, hogy élő szerződése ellenére a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitányi és a Fehérvár AV19 vezetőedzői posztját sem kívánja a jövőben betölteni. Constantine a Fehérvárt 2021, a férfi válogatottat pedig tavaly nyár óta irányította. Előbbivel 2022-ben döntőbe jutott az osztrák ligában, míg a nemzeti csapattal az idei elit világbajnokságon szerepelt, és együttesével még az utolsó meccsen is volt esélye a bennmaradásra, ám végül szétlövésben kikapott Ausztriától, és kiesett.

Írta a Magyar Hírlap