Nagy János a tolnai városban a forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján tartott megemlékezésen azt hangsúlyozta: ezek olyan értékek, amelyeket „azért tudunk hitelesen képviselni, mert nem ajándékba kaptuk, hanem drága vérrel szereztük meg”.
„Nagy tüzet kell hát raknunk, a szabadság és a függetlenség őrtüzét, hogy lássák mindenhonnan, Európában és a nagy vízen túlról is, ahogy az egész világ látta és csodálta ’56 őszén a magyar nemzet szabadságharcát” – tette hozzá.
Az államtitkár arra szólította fel a Vörösmarty Mihály Művelődési Központban összegyűlt hallgatóságát – amelynek soraiban Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára és a helyi képviselő-testület tagjai is helyet foglaltak –, hogy emlékezzenek és emlékeztessenek, s ne feledjék: ahol a hősöket nem felejtik, ott mindig lesznek újak.
Nagy János kitért arra is, hogy az antikommunista forradalom nem egy pontból, „a rivaldafényben úszó Budapestről sugárzott ki az országra”, hanem éppen fordítva, a mély Magyarországból, magyar városok és falvak százaiból indulva adódott össze egyetlen, a szabadság és a függetlenség messze fénylő őrtűzévé.
„Az egész ország mondott lesújtó ítéletet a bolsevizmus és annak működtetői felett, együtt, egyszerre mondták ki hazánk sok száz településén, hogy a kommunista rezsimnek vesznie kell, mert hazugságra és zsarnokságra épült, mert megfosztotta a nemzetet minden életerejétől, és mert el akarta törölni történelmünket és kultúránkat, sajátosan magyar értékrendünket” – jelentette ki.
Úgy fogalmazott: október 24-én reggelre szinte az összes vidéki városban, így Bonyhádon is „csillaghullás vette kezdetét, elvásott a vörös csillag”, és az egész ország vállalt egy emberként áldozatot a szabadságért.
A békésen, fegyvertelenül felvonulókat sok városban karhatalmisták sortüze fogadta, a budapesti Kossuth tér, Mosonmagyaróvár, Debrecen, Miskolc és Esztergom terei ártatlanok holttesteivel teltek meg – emlékeztetett.
Hozzátette: gyászolt Bonyhád is, a 19 éves Domokos Piuszt, akit életmentés közben ért halálos lövés.
Nagy János szavai szerint az egész ország a forradalom mellett állt, amit a legjobban az mutatott meg, hogy a falvakból sorra indultak teherautók kötszerrel és élelmiszerrel a szükséget szenvedő, a szabadságért harcoló fővárosba.
„1956 őszén a magyar nemzet a legszebb arcát mutatta, amelyre most, 67 évvel később okkal és joggal lehetünk büszkék, a világ pedig láthatta: a kommunizmus és a Szovjetunió nem legyőzhetetlen, sőt, olyan sebet kapott, amely nem fog behegedni soha” – jelentette ki.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy bár a forradalmat a Vörös Hadsereg és kollaboránsaik leverték, a győzelem nem az övék lett, hiszen nincs már Vörös Hadsereg és szovjet birodalom sem, „mi viszont itt vagyunk”.
Nagy János szerint sokkal tartozunk ’56 hőseinek. „Tartozunk azoknak, akik fegyverrel a kézben harcoltak az elnyomók ellen: Pongrátz Gergelynek, Szabó bácsinak, Wittner Máriának, a 16 évesen hősi halált halt Szakács Jenő vájártanulónak, a bonyhádi zománcgyár és cipőgyár ismeretlen munkásainak, a komlói bányászoknak, a névtelen pesti srácoknak, a rettenthetetlen mecseki láthatatlanoknak” – sorolta.
Hozzáfűzte, tartoznak azoknak is, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben: Gulyás Lajos református lelkipásztornak, Brusznyai Árpád veszprémi tanárnak, Domokos Piusznak és azon névtelen magyaroknak, akiknek sorsa a forradalom tisztaságára figyelmeztet.
Tartozunk nekik, mert bátorságuk, elkötelezettségük, szabadság- és hazaszeretetük évről-évre összehoz bennünket, hogy „újra kijelentsük: 1956 nem azt mutatta meg, milyenek vagyunk, hanem azt, milyenek lehetnénk”.
Írta a Magyar Hírlap
