Az F1-es csapatok fejlesztései az USA Nagydíjra

Az F1-es csapatok fejlesztései az USA Nagydíjra

A Formula-1-es csapatok pontosan fele, vagyis öt istálló hozott magával fejlesztéseket az USA Nagydíjra. A Red Bull, a Ferrari, a McLaren, az Alpine és a Williams nem hozott magával olyan új alkatrészt, melyet jelenteniük kellene az FIA felé.

Az élmezőnyhöz vagy inkább mondjuk azt, hogy a mezőny első feléhez tartozó istállók közül a Mercedes és az Aston Martin próbálkozik valami újdonsággal. Az Ezüst Nyilak a padlólemez módosításával próbálnák megőrizni a konstruktőri második helyet a Ferrarival szemben.

A W14-es padlólemezének belépőélét megemelték és a mögötte lévő csatornák tetejét újratervezték, amivel az autó súlyeloszlásán és az alatta átfutó levegő áramlásán szeretnének javítani, emellett a belépőél megemelésével a hátsó tengely stabilitását várják a Mercedesnél. Emellett a padlólemez első nyúlványát is meghosszabbította hátrafelé a brackley-i csapat.

Strollék több szegmenséhez is hozzányúltak az autónak, ami nem is csoda, hiszen az Aston Martin lassan, de biztosan esik vissza a McLaren mögé. A padlólemez élén módosítottak az AMR23-on, emellett pedig az oldaldobozok kialakításán is változtattak, amivel ők is a padlólemez alatti légáramlást tennék hatékonyabbá.

Alonsóék autóján a diffúzoron is módosítottak, amivel együtt a felette található övszárnyat is újragondolták a silverstone-i alakulatnál.

A mezőny hátsóbb régiójában az Alfa Romeo szintén a padlólemezen változtatott, ami a Szingapúri Nagydíjon bevetett nagyobb fejlesztési csomagjuk folytatása, ettől több leszorítóerőt várnak a hátsó tengelyen.

A végére maradt a két legtöbb újítást hozó istálló, a Haas és az AlphaTauri, akikkel Daniel Ricciardo – idén már másodszor – visszatér.

Azt régóta tudtuk, hogy a Haas az USA Nagydíjra – utolsó csapatként – koncepciót vált, és a Red Bull megoldását másolja. Günther Steiner csapatfőnök elárulta, hogy már nem tudtak többet kihozni az eredeti terveikből, ezért kényszerültek a váltásra.

Az oldaldobozok és a padlólemez jelentős átalakítása mellett az első fékcsatornákat is komolyan átdolgozta a csapat, valamint a motorborítást is teljesen áttervezte a Haas, ami nyilván magával vonta a hűtőnyílások újragondolását is.

Az AlphaTauri is gyakorlatilag egy „tetőtől talpig” új padlólemezt szállított Texasba, valamint ezzel összhangban a motorborítás végződő részét is módosították az AT04-en, ahogyan a diffúzor két oldalán található apró szárnyacskákon is változtattak. Érdekesség, hogy a faenzai istálló a pilótafülke előtt található karosszériaelemen is módosított – az vékonyabb lett -, ami az orrkúphoz csatlakozik.

formula.hu