Utasítást adott az orosz elnök a hiperszonikus fegyverek használatára

Utasítást adott az orosz elnök a hiperszonikus fegyverek használatára

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán Pekingben bejelentette, hogy utasítást adott hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG–31-es vadászrepülőgépek járőrözésére a Fekete-tenger felett. Az Egy övezet, egy út kezdeményezés (BRI) csúcstalálkozóján tartózkodó orosz elnök kiemelte: ezeknek a fegyvereknek több mint ezer kilométer a hatótávolságuk és a hangsebesség kilencszeresével haladnak – írja a Karpat.in.ua.

Ez nem fenyegetés – szögezte le Putyin. Hozzátette, hogy az Amerikai Egyesült Államok egyre inkább belekeveredik az ukrajnai konfliktusba. Szerinte ráadásul mindez a közel-keleti konfliktus hátterében történik, amely felforrósítja a légkört.

Az orosz elnök álláspontja szerint a nagy hatótávolságú ATACMS harcászati támadó rakéták Ukrajnába történő amerikai szállítása súlyos hiba, amely további veszélyt jelent az orosz erőkre, de nem változtatja meg jelentősen a harcok menetét.

Írta a Magyar Hírlap