Világ körüli utazás a zene szárnyain

Világ körüli utazás a zene szárnyain

Ezúttal is nagy sikert aratott a linzi Bruckner Fesztivál zárókoncertjén a St.Flórián barokk apátság templomában a Bachchor – hangoztatta Gulyás Mercédes szerdán az Osztrák Közszolgálati Rádió (ORF) magyar nyelvű adásának. Mint a salzburgi kórus tagja elmondta, az együttesben csaknem húsz nemzet képviselteti magát és az elmúlt tíz évben egyre nagyobb nemzetközi hírnévre tettek szert.

Ahogyan azt már a közönség a Bachchor saját fesztiváljától megszokhatta, most is egy igazi világkörüli utazásra hívják a hallgatóságot. Az október 21-én, szombaton 19.30 órakor a Mozarteum Egyetem Solitär termében tartott koncerten egyebek mellett elhangzik majd két litván dal, majd a minden japán által ismer „Tōryanse”-t is előadják. Ez az a régi gyermekdal, amely évszázadok óta szóban öröklődik és ma már minden helyi gyalogoslámpánál hangjelzésként hallható.

Gulyás Mercédes hozzátette, a mexikói „El Cascabel” dal a szerelmesekről szól majd, és Kodály Zoltán „Fölszállott a páva” című művében pedig a madár a hitet, a békét és a szabadságot szimbolizálja.

Írta a Magyar Hírlap